Egy egészséges embernek nemigen jutna eszébe sem az, hogy egy nap alatt ezer emberrel szexeljen, sem az, hogy odaálljon tizediknek – nem hogy ezrediknek. Lily Philipsnek mindenesetre nagyon bejött az ötlet.
A 23 éves angol hölgy fiatal, szemrevaló, kicsit sem gátlásos és még annál is kevésbé szorgalmas fiatal nőként természetesen az OnlyFans nevű platformon keresi a milliókat napi rendszerességű bejelentkezésekkel, fotókkal, videókkal és privát chatekkel. Számunkra egészen hihetetlen módon rengeteg olyan követője akad, aki a Netflix-, a Spotify-, a Max-, az internet- és a mobiltelefon-előfizetései, a lakástörlesztője meg a rezsiszámlái mellett még Lily bankszámlájára is hajlandó havi tíz dollárt átutalni a pornóért, amiből Lily annyi pénzt szedett össze, hogy abba egy becsületes melósnak belecsavarodik a szíve és a gyomra.
Lilynek egyébként nem az orbitális gangbang az első meredek mutatványa, nemrég például egy önvezető módban az autópályán közlekedő Teslában dugott a sofőrrel, úgy, hogy a környéken lévők biztonsága kizárólag arra volt bízva, hogy Elon Musk mérnökei jól végezték-e a dolgukat. Mivel akkor mások is megsérülhettek volna, így ahhoz képest igazából előrelépésként értékelhető, hogy Lily legújabb mutatványában csak a saját testi épségét kockáztatja.
Tudjuk, miért kattintottál, ezért mutatunk gyorsan néhány fotót a hölgyről, aztán jöhetnek a pajzán részletek.
Lily egyébként már edz egy ideje. Saját bevallása szerint nemrég lenyomott egy nap alatt 101 menetet, még decemberben meg akarja csinálni a 300-as kihívást, januárban pedig nekimegy az ezresnek, amivel a Lisa Sparxxx nevű pornós húszéves rekordját akarja átadni a múltnak, aki 2004-ben egy nap alatt 919 férfit elégített ki.
Szóval közelít a kétes dicsőségű új világrekord, ami Lily szerint óriási logisztikát igényel. Nem elég, hogy össze kell szedni ezer tettrekész férfit, de azt is meg kell szervezni, hogy ezek ne egymás hegyén-hátán, egyre türelmetlenebb közhangulatban várják a jelenést. A lebonyolításról egyébként Lily azt mondta, hogy reményei szerint olyan lesz, mint egy futószalag, vagyis bejön egy vállalkozó, ő lerendezi, aztán az illető balra el, és már jöhet is a következő, hiszen az óra ketyeg.
Ez sokak számára valószínűleg már így is borzalmasan hangzik és akkor még nem is ejtettünk szót arról, hogy a mutatvány milyen fizikai igénybevételt jelent majd a nagyot vállalt szexmunkás számára. Épp emiatt sokan már most aggodalmuknak adtak hangot a kommentszekciókban, kifejtve, hogy szerintük ezt nem lehet úgy lehozni, hogy Lily egészségesen távozzon a helyszínről, és bizony ezt a véleményt a legtöbb orvos is osztja, aki megszólalt a témában.
Egyfelől a hozzáértők szerint Lilynek még akkor is szembe kell néznie intim horzsolásokkal, ha a forgatás helyszínére IFA platóval hordják majd a családi kiszerelésű öklözőzsírt, arról nem is beszélve, hogy a hölgy egészen egyszerűen nem lehet majd annyira óvatos, hogy ne szedjen össze valamilyen gusztustalan húgyúti fertőzést.
Ehhez mi nem is tennénk hozzá többet. Jó egészséget kívánunk mindenkinek, aki bármilyen formában részt vesz ebben a történelmi dzsemboriban, azoknak pedig külön küldjük a fejsimit, akik hajlandóak havonta egy szemmel látható összeggel támogatni egy ilyen fontos társadalmi ügyet.
(Forrás: Bored Panda, képek: Instagram/Lillian Phillips)
Ez is érdekelhet: