Nem célunk összefoglalni a 2023-as év eseményeit, nem is vállalkoznánk rá, de az idei esztendőben számtalan olyan fotó készült, ami érdemes lehet a figyelmedre. Mutatjuk a legérdekesebb fényképeket az év történéseiről.

Sznorkelező úszik egy csapat cápával a Földközi-tengeren, az izraeli Hadera város közelében. Az ipari üzemből a tengerbe eresztett forró víz vonzza a túlhalászat miatt veszélyeztetetté vált, és egyébként ártalmatlan cápafajokat (Fotó: Amir Levy/Getty Images)
Benedek emeritus pápa holtteste a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2023. január 3-án. Joseph Aloisius Ratzinger 1927-ben született a bajorországi Marktl-ben, 2005-től volt a katolikus egyház feje, egészen a 2013-as lemondásáig. 2022. december 31-én, 95 éves korában halt meg (Fotó: Christopher Furlong/Getty Images)
Tradicionális vörös lámpásokat készít egy kínai munkás a „lampionok fővárosának” tartott Tuntou falujában. A kínai kultúrában a piros szín szerencsét és boldogságot hoz, a lámpásokat pedig egészségre, békére és jólétre utaló karakterek díszítik. 2023-ban január 22-ére esett a holdújév, ekkor vette kezdetét a nyúl éve Kínában (Fotó: Kevin Frayer/Getty Images)
Mesterséges hóval borított lejtőn ereszkednek le a síelők az ausztriai Schladmingban, miután az évszakhoz képest meleg januárban hóhiánnyal küzdöttek az alpesi síterepek. Az osztrák, német és svájci síparadicsomokban rekordmagas volt a hőmérséklet (Fotó: Daniel Kopatsch/Getty Images)
Több tízezren haltak meg Törökországot és Szíriát sújtó földrengésben. 2023. február 6-án a hajnali órákban 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a törökországi Gaziantep környékét, amelyet egy újabb 7,5-ös erősségű rengés követett. A rengések szörnyű pusztítást okoztak Törökország déli részén és Észak-Szíriában, több mint 40 ezer ember halt meg (Fotó: Chris McGrath/Getty Images)
Hóval borított hegyek a Hollywood felirat mögött, miután újabb téli vihar sújtotta Dél-Kaliforniát 2023. március elsején. Los Angeles környékén a hóviharok helyenként az évszakban szokásos átlag kétszeresére növelték a hegyek hótakaróját (Fotó: Mario Tama/Getty Images)
Légifelvétel egy hegyoldalban lévő medencéről egy földcsuszamlás után, amelyet a heves esőzések idéztek elő a kaliforniai San Clementében. A hetek óta tartó esőzések meglazították a talajt, amely a strand melletti vasúti sínek közelébe zuhant le (Fotó: Mario Tama/Getty Images)
Villámok csapnak le a New York-i One World Trade Center villámhárítójára a Hudson-folyó és a New Jersey állambeli Jersey City feletti zivatar idején 2023. április 1-jén (Fotó: Gary Hershorn/Getty Images)
Fenntartható üzemanyaggal tankolják fel repülés közben a brit királyi légierő Typhoon vadászrepülőgépét az Északi-tenger felett egy Voyager repülőgépből 2023. április 17-én, a háttérben szélturbinák láthatók (Fotó: Leon Neal/Getty Images)
Jármű halad az elárasztott úton, miután a hatalmas mennyiségű eső és a rekordot döntő hótakaró történelmi méretű áradást hozott Kaliforniában. A Tulare-tó egykor a legnagyobb tó volt a Mississippi folyótól nyugatra, majd a 19. század végén a mezőgazdasági tevékenység következtében eltűnt, ennek medre telt meg újra, elárasztva a gazdaságokat (Fotó: Mario Tama/Getty Images)
III. Károly király és Kamilla királyné a koronázás napján 2023. május 6-án Londonban, az 1760-ban épült királyi hintóban, amelyet IV. Vilmos 1831-es koronázása óta minden koronázás alkalmával használnak (Fotó: Jeff J Mitchell/Getty Images)
Buddha születésnapját ünneplik lámpásokkal a buddhisták a Lótuszlámpás Fesztiválon 2023. május 20-án Szöulban. Buddha hozzávetőlegesen 2567 éve született, és bár a pontos dátum nem ismert, a hivatalos születésnapját a májusi teliholdkor ünneplik Dél-Koreában (Fotó: Chung Sung-Jun/Getty Images)
Az olasz Vöröskereszt munkatársai, tűzoltók és mentők keresik az otthonukban rekedteket, miután heves esőzések okoztak áradást Olaszország északi Emilia Romagna régiójában 2023. május 25-én, több mint egy tucat ember halálát okozva (Fotó: Antonio Masiello/Getty Images)
A Koparli-gát száraz medre az indiai Maharashtra államban, amelyet rekordméretű szárazság fenyegetett. Az indiai gazdaság egyik motorjának számító térség víztartalékai az utóbbi években jelentősen csökkentek, az állam nagy részén tartályok jelentik az egyetlen vízforrást (Fotó: Ritesh Shukla/Getty Images)
A világ legnagyobb tükrös naperőműve az űrközpontjáról ismert kínai Csiucsüan városa közelében, a legmagasabb toronnyal, a legnagyobb fénykoncentrációval és az energiatárolásnak köszönhetően 24 órás folyamatos áramtermeléssel (Fotó: Hu Chengwei/Getty Images)
Kanadai erdőtüzek festették sárgára az eget az Egyesült Államok keleti részének. 2023. június 7-én New York került az élre a világ legszennyezettebb nagyvárosainak listáján, miközben a tüzek füstje borította a keleti partot (Fotó: David Dee Delgado/Getty Images)
Óriási gumikacsaszobrok lepték el Hongkong egyik kikötőjét 2023. június 9-én. A 18 méter magas felfújható szobrok a világ legmagasabb gumikacsái közé tartoznak, Florentijn Hofman holland művész készítette egy nagyszabású kiállítás részeként (Fotó: Anthony Kwan/Getty Images)
Brad Pitt és Damson Idris, a készülő Formula–1-es mozifilm forgatásán, egy képzeletbeli csapat színeiben a 2023-as Brit Nagydíjon, Silverstone-ban Carlos Sainz Jr. társaságában 2023. július 9-én (Fotó: Ryan Pierse/Getty Images)
Christopher Lloyd, Lea Thompson és Michael J. Fox, a Vissza a jövőbe című mozifilm szereplői a hasonló című musical bemutatóján, a két főszereplő Casey Likes és Roger Bart társaságában a New York-i Winter Garden Theatre-ben 2023. július 25-én (Fotó: Dia Dipasupil/Getty Images)
Tűzoltó helikopter merít vizet a tengerből, hogy az erdőtűzhöz vigye 2023. július 27-én Rodoszon. A hőhullám idején kitört tűzvésszel sokáig harcoltak a tűzoltók, turisták tízezreit kellett evakuálni a nyári főszezon közepén (Fotó: Dan Kitwood/Getty Images)
Elhagyott napozóágyak sorakoznak a rodoszi tengerparton, miután a sziget déli részén végigsöprő erdőtüzek miatt kiürültek a szállodák. A szigeten szórványosan kitörő erdőtüzek többsége a hegyekben volt és nem fenyegette közvetlenül az embereket (Fotó: Dan Kitwood/Getty Images)
Nikkelérccel megrakott teherautók haladnak egy indonéziai bányatelepen. A nikkel az akkumulátorok egyik legfőbb összetevője, amely iránt a globális termelés egyetlen év alatt 21 százalékkal nőtt, és a világ legnagyobb tartalékaival Indonézia rendelkezik (Fotó: Ulet Ifansasti/Getty Images)
Kék szuperhold látható a Royal Liver Building és a Liver Bird szobrok mögött 2023. augusztus 30-án Liverpoolban. A 2023-as év legnagyobb, azaz a Földhöz legközelebb eső teliholdját Európa-szerte lehetett észlelni (Fotó: Christopher Furlong/Getty Images)
Woody Allen a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2023. szeptember 4-én (Fotó: Andreas Rentz/Getty Images)
Szárazság fenyegeti a Panama-csatornát, miközben több mint száz hajó horgonyoz a közelben lévő öbölben. A hatóságok továbbra is korlátozzák a zsilipen áthaladó hajók számát, mivel a szárazság miatt csökkent a Gatun-tó vízszintje. Mégis megéri várni, ugyanis 8-10 óra szükséges ahhoz, hogy egy hajó átjusson a Panama-csatornán, míg Dél-Amerikát a Horn-fok körül kerülve több hétig tartana az út (Fotó: Justin Sullivan/Getty Images)
Szinte teljesen megsemmisült az ukrajnai Bakhmut városa az orosz-ukrán háborúban, ez a megdöbbentő légifelvétel 2023. szeptember 27-én készült (Fotó: Libkos/Getty Images)
Erdőtüzek borították lángba az indonéziai Szumátra-szigetet, miközben tűzoltók próbálják megfékezni a tüzet a leégett tőzeglápokon és mezőkön 2023. szeptember 23-án (Fotó: Ulet Ifansasti/Getty Images)
A kenyai Lewis-gleccser, Afrika egyik utolsó gleccsere az ember által előidézett éghajlatváltozás miatt olvad. Afrika második legmagasabb csúcsán, a Kenya-hegyen található gleccser a fosszilis tüzelőanyagok használata, az erdőirtás, az ipari és mezőgazdasági tevékenységek miatt zsugorodik, miközben a nemzeti park és az erdőrezervátum a világörökség része (Fotó: Ed Ram/Getty Images)
Az Egyesült Királyság egyik legtöbbet fotózott fája volt az a Hadrianus falánál lévő platán, amely egyik napról a másikra kidőlt 2023. szeptember 28-án. Ez volt az a fa, amely látható volt a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című 1991-es Kevin Costner-filmben (Fotó: Jeff J Mitchell/Getty Images)
Naplemente festi meg a robbanás okozta füstöt az izraeli légitámadás után 2023. október 11-én a gázai övezetben. Gázában csaknem nyolcszázan haltak meg és több mint 180 ezren menekültek el, miután Izrael megtorló légicsapást mért a Hamász meglepetésszerű támadása után, ezer ember halálát okozva (Fotó: Ahmad Hasaballah/Getty Images)
A hawaii Maui lassacskán újra megnyílik a lakók és a turisták előtt, két hónappal a pusztító erdőtűz után. Az augusztusi tűzvészben közel százan meghaltak, és több mint kétezer épület semmisült meg. Ez volt az Egyesült Államok modernkori történelmének legsúlyosabb erdőtüze (Fotó: Mario Tama/Getty Images)

(A nyitókép drónnal készült felvétel a Litli-Hrutur vulkánról a kitörése során, az izlandi Reykjanes-félszigeten. Fotó: Carlo Alberto Conti/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Izlandon másodpercenként 200 köbméter láva ömlik a felszínre – fotók a vulkánkitörésről

Működésbe lépett a Reykjanes-félszigeten álló tűzhányó, már tudunk is mutatni egy csokornyi fényképet a káprázatos természeti jelenségről.

Egyedülálló történelmi időutazás ezekkel a páratlan fotókkal

Van fogalmad arról, hogy néz ki egy 137 éves férfi? Láttad már a történelem első szelfijét? És az egyik legkorábbi fotót?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában