Hétfőn éjszaka működésbe lépett a Reykjanes-félszigeten álló tűzhányó, már tudunk is mutatni egy csokornyi fényképet a káprázatos természeti jelenségről.

Az elmúlt hetek intenzív földmozgása miatt már számítani lehetett rá, hogy kitör vulkán Izlandon, a Reykjanes-félszigeten, sőt már jó pár napja várták. Grindavik halászvárosból korábban mintegy négyezer embert evakuáltak is, akiket már majdnem visszatelepítettek, mert a vulkán egyszer csak lenyugodott.

De mint kiderült, csak rápihent a nagy pöfékelésre, most akár hónapokig is köpködheti a lávát magából. Az izlandi Meteorológiai Hivatal szerint a

vulkánból másodpercenként mintegy 100-200 köbméternyi láva tört felszínre, ami a korábban a térségben tapasztaltak sokszorosa, a vulkánban lévő repedés hossza pedig körülbelül 3,5 kilométer.

Természetesen a legnagyobb veszélyt nem ez okozza a helyieknek, hanem a katasztrófaturizmus. Az emberek túl közel akarnak menni a forró, folyékony kőzetolvadékhoz, ezért rendőröket kellett az utakhoz rendelni.

Az előzményekről is írtunk:

Mintha lassított felvételen néznénk egy katasztrófafilmet

Modern kori Pompeji lesz az izlandi Grindavíkból, nagyon úgy tűnik.

Így néz ki az izlandi város, amit evakuáltak egy fenyegető katasztrófa miatt

Nyugodt, tárgyilagos hangon közlik, hogy szükségállapot van.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hamarosan indul a világ leghosszabb nonstop repülőjárata, ennyi időt kell majd kibírni egyhuzamban a fedélzetén

Sziklaomlás pusztította el Szlovénia legendás sziklaalakzatát

Csapatépítő a Balatonnál, strandszezonon kívül? Megcsináltuk, és nagyon bejött

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
71% Igen
16% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni