Túl nagy problémáink nem voltak a Hófehérrel, korrekt munka volt, bár azóta sem tudnánk felidézni belőle szinte semmilyen lényeges momentumot, szívesen néztük, és azt gondoltuk, szívesen fogjuk nézni ezt a sztárparádés izét is, amit prequelként aposztrofálnak a trailerek, aztán jön a meglepi: A Vadász és a Jégkirálynő akkora folytatás, hogy a fal adja a másikat. De nem minőségileg hatalmas.

Nyilván nem kellett az emberek orrára kötni, hogy csak a film első harmada mutatja be az előzményeket, majd a maradék szögegyenes folytatása a korábbi cselekménynek, amelyben hogy-hogy nem, Kristen Stewart nem igazán kívánt szerepelni, úgyhogy Hófehér egy milliszekundumra sem jelenik meg, annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen van köze a cselekményhez.

A cselekmény egyébként nem vészesen gagyi, de meglehetősen zavaros, a film előzmény szegmenséből ugyanis kiderül, hogy a gonosz Ravenna még mielőtt Hófehér áldozatául esett volna, nem túl aranyos testvére volt egy bizonyos Freya nevezetű hercegnőnek, akit szerelme elárul, ennek pedig közös gyermekük látja kárát. Freya gonosz lesz, és bizony kiderül, hogy neki sosem lesz szüksége jégadagolós hűtőre, mert amint kinyújtja a karját, mint Jon Bon Jovi egy átlagos koncerten, ott egy korrekt Jégvarázs-folytatás indul. A Jégkirálynő saját királyságában gyereket képez ki katonának, a gyerekek között pedig egy bizonyos Eric, későbbi foglalkozását tekintve Vadász is pallérozódik.

A királyságban biza szerelmesnek lenni nem szabad, ez elég nehéz, ha a katonák között Jessica Chastain, azaz egy bizonyos Sara is nyilaz, Freya azonban rájön az összemelegedésre, és gonosz ármánnyal elválasztja a szerelmeseket. Hét évvel később a varázstükröt elrabolják, a Vadász és Sara útjai pedig megint kereszteződnek, hogy megtalálhassák a sem az IKEA, sem a KIKA katalógusába nem szereplő bútordarabot, segítségükre lesznek törpék is, a szerelemnek pedig mindent le kell győznie, hogy mindenki mindenkit legyőzzön, és felemelő zenére ölelkezhessenek még a statiszták is a stáblista előtt.

A Vadász és a Jégkirálynő így leírva egy laza mese is lehetne, de nem az. Olyan vegytiszta akciófilm, hogy attól az egyszeri néző zavarba jön, és bár akadnak benne mesés elemek, a történet során úgy hullanak az emberek erőszakos módon, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy a gyerkőcöknek, vagy a felnőtteknek akarnak filmet készíteni, de végül mégis inkább az utóbbi felé billent el a mérleg nyelve úgy, hogy a film kommunikációja egyértelműen egy családbarát szórakozást ígért.

A The Huntsman: Winter’s War ezzel szemben egy rendes akciópumpa, itt-ott vicces jelenetekkel (ezeket főként a törpék hozzák), és egy túlságosan is vegyes koncepcióval, ami végül annyira furcsán keveri a mesét a bunyóval, hogy a legvégére sem apunak, sem a gyereknek nem lesz jó, és arról még nem is esett szó, hogy maga a cselekmény is tele van megkérdőjelezhető momentumokkal, és akkor még finoman fogalmaztam. Ráadásul hiába a remek szereposztás (Charlize Theron, Emily Blunt, Jessica Chastain, Chris Hemsworth, Nick Frost), a színészek sem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel, túljátsszák a szerepüket, mintha önmaguk karikatúrái lennének, ettől pedig nem lehet elvarázsolódni, még akkor sem, ha egyébként vizuálisan szép A Vadász és a Jégkirálynő. Egyszer meg lehet nézni, de ez a furcsa folytatás bizony teljességgel szükségtelen volt.