A homok alatt. Megvan ez a dán-német film? Nincs? Valószínűleg nincs, pedig ha szereted a háborús témájú drámákat, akkor jobb nem nagyon történhet veled.
A homok alatt nem kifejezetten háborús film, inkább a második világháború következményeiről szól. Olyan körülmények között meséli el a karakterei történetét, ami kvázi még háború, a dánok gyűlölik a németeket, feláldozható húscafatként tekintik őket, és meg is tesznek mindent azért, hogy ne érezzék magukat jól az országukban. Azt sem bánják, ha esetleg beledöglenek abba a melóba, amit adnak nekik, sőt tulajdonképpen ez is a cél. A meló nem kicsi: a németek 2,2 millió taposóaknát telepítettek a dán partokra, amelyet a német hadifoglyoknak kellene felszednie.
Egy ilyen aláaknázott partot és egy csoportot kap Carl Rasmussen őrmester, aki egyébként hobbiját tekintve irdatlan seggfej, és szeret is a hobbijának hódolni minden pillanatban. Az sem hatja meg a férfit, hogy a németek még jóformán gyerekek, úgy bánik velük, mint a kutyákkal, és tényleg nem bánja, ha étlen-szomjan dolgoznak, és néha hibáznak ezek a srácok. De az összezártság olykor csodákra képes, az elzárt területen összeverődő őrmester és a srácok lassacskán közelebb húzódnak egymáshoz, de azt azért mindenki tudja, hogy ahol ennyi bomba van, ott legalább egy fel is fog robbanni.
Azért nagyon nagy film A homok alatt, mert tökéletes tükre az emberi természetnek, az ismeretlentől való félelem lengi be minden percét, és a dilemma, hogy vajon tényleg érdemes-e a legszorultabb helyzetekben emberként kezelni a legnagyobb ellenségeinket. Jó kérdés az is, hogy a legnagyobb ellenségünk az-e, akire egyáltalán gondolunk, hogy egy olyan háborús helyzetben, mint amiben ez a film játszódik, vissza tud-e változni az ember emberré, vagy amíg hatalma van, csak egy ordító állat marad.
Ezekhez az erkölcsi dilemmákhoz remek színészi játékok társulnak, a fiatalok és az őrmestert játszó Roland Møller is fantasztikusak, a tempó pedig annak ellenére is feszített, hogy a film tulajdonképpen veszettül lassú folyású, de mivel iszonyú mennyiségű feszültséggel rakták tele a 101 perces játékidőt, olyan érzése van az embernek, hogy repül az idő, vagy mintha az első percekben rálépett volna egy taposóaknára, és azt várná, hogy valaki hatástalanítsa.
Itthon csak a CineFesten lehetett látni ezt a filmet 2016-ban, most viszont kint van DVD-n, és kötelezővé tennénk mindazoknak, akik perverz módon rá tudnak izgulni a háborús drámákra, vagy csak úgy a drámákra nagy általánosságban. Szinte tökéletes film. Kár, hogy alig ismeri valaki.