A Marvel-univerzum legmocskosabb szuperhőse, vagy inkább antihőse nem jött el könnyen közén filmes formában. Tulajdonképpen nyugodtan nevezhetjük elátkozottnak a projektet, és egy kis rajongói nyomás is kellett ahhoz, hogy végül bele merjen vágni egy stúdió, de hagyjuk ezt, hiszen a 20th Century Fox 58 millió dollárból megcsinálta Tim Miller rendezővel az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb akciófilmjét. Ha nem csak úgy nagy általánosságban a legszórakoztatóbb filmjét.

A Deadpool esetében nagy kérdés volt, hogy egy nagy stúdió hogyan fogja majd vissza a címszereplő parasztságát, beszólásait, az erőszakosságot, de hála istennek nem herélték ki Deadpoolt, kőkemény, laza és idézhető beszólásai vannak. A történet dióhéjban mindössze annyi, hogy egy bizonyos Wade Wilson zsoldosként bérelhető fel mindenféle ügyek elintézésére, rettenetesen paraszt, de ennek ellenére összetalálkozik egy sztripklubban Vanessával, akivel gyakorlatilag azonnal egymásba szeretnek. Wade azonban rákos lesz, egy ismeretlen férfi viszont olyan eljárást ajánl neki, amivel meggyógyulhat. Picit átverik, hiszen olyan szuperzsoldost faragnak belőle, aki gyakorlatilag nem ölhető meg, teste azonban eltorzul. Ekkor válik szuperhőssé Wade, Deadpoolként pedig bosszúra szomjazik.

Ez a sztori nem túl komplex, de nem is ez a lényeg. A 108 perces játékidő ugyanis bőven elég arra, hogy egyszerre válhasson brutálisan jó szuperhősfilm és paródiafilm is a Deadpoolból. Parodizál mindent, a színészeit, az X-Men-szériát, Ryan Reynoldsot magát, az IKEÁ-t, saját költségvetési hiányát, és ezt szinte mind a negyedik fal áttörésével, közvetlenül nekünk mondja ez a félisten a vászonról kitekintve, de tulajdonképpen a negyedik falat is parodizálja egy negyedik falba rejtett negyedik fal-jelenettel.

Az a jó a Deadpoolban, hogy egyáltalán nem kell megfelelnie fiatalabb közönségnek, így a csodaszép Morena Baccarin megmutathatja csodás testét egy rövid időre, folyhat a vér, és olyan popkulturális utalásokat lehet eldurrogtatni, amit biztosan mindenki ért, mivel a kedves közönség jó eséllyel betöltötte már a 18-at, de a 25-öt is talán. Soundtrackjében is erre gyúr, ’80-as évekbeli klasszikusok, Salt-N-Pepa, Wham! (bár a Careless Whisper inkább George Michael-szóló, de megjelent Wham!-lemezen is, úgyhogy hagyjuk), egy kis modernebb DMX, mind-mind a helyükön vannak, mind poénforrások, vagy csak úgy szimplán rettenet faszák.

Ez a faszaság árad a film kb. 90%-ából, a többi a drámáé, ami furcsa mélységet is ad a történetnek, nem várná el senki, de a rákos férfi szerelmi vívódása-szál is működik, de azért mégis akkor örülünk inkább, amikor Deadpool egy mocskos Maszkká válik, és osztja az egysorosokat, amikor olyan elképesztően paraszt poénokkal zsonglőrködik, hogy attól kicsordul egy könnycsepp is röhögés közben.

És emiatt még az sem baj, hogy Ed Skreint tette meg a film főgonoszául, akiről nem lehet lemosni A szállító: Örökség mocskát, vagy hogy Deadpool néha már túllép a ripacskodás határain. Ez a film így jó, ahogy van. Már bejelentették a folytatást. Nem jöhet elég gyorsan. És egy jó tanács: a stáblistát mindenki ülje végig szépen.