Denzel Washington ezzel a géppel bizony nem zuhanni fog – Kényszerleszállás-kritika

Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az utóbbi évek nem igazán voltak kegyesek Denzel mesterhez, most azonban akkorát alakíthat, amiért méltán jelölték Oscarra.

Kicsit félrevezetőek voltak a film előzetes infói, arról volt ugyanis szó, hogy egy sikeresen végrehajtott kényszerleszállásról később egyre érdekesebb, eltitkolt momentumok derülnek ki, aztán persze megkavarodnak a dolgok, felszínre kerülnek az elhallgatott ügyek, és már semmi sem lesz ugyanaz. Nem erről van szó, vagy legalábbis nem teljesen.

Denzel Washington egy Whip Whitaker nevű pilótát alakít, akinek legjobb barátja orosz, és vodkának hívják. Van egy másik cimborája is, ő kolumbiai és csak kokain becenéven említik. Ők így hármasban szoros barátságban éldegélnek, és az sem szít viszályt közöttük, hogy sokszor betársul egy gyönyörű testű stewardess, egy bizonyos Katerina is (Nadine Velazquez A nevem Earl-ből). Egy napon azonban egy műszaki meghibásodás miatt Whipnek csodát kell művelnie, és művel is, úgy teszi le zuhanó gépét egy réten, hogy azt maga a jó isten sem vihette volna véghez gyönyörűbben.

Mivel még így is hat halottal járt a művelet (és 102 túlélővel), kötelező nyomozás kezdődik, Whip pedig alkohol- és drogfüggő lévén nem indul jó esélyekkel, ellenben a börtönben már lassan elkezdik felhúzni az ágyneműjét. Bármennyire is furcsa, ezt az ízig-vérig leépülési drámát az a Robert Zemeckis rendezte, aki anno a Vissza a jövőbe-trilógiát, a Forrest Gump-ot és a Kapcsolat-ot készítette, az utóbbi években pedig csak élő szereplőket animációs köntösbe bújtató filmekkel (Polar Expressz, Beowulf, Karácsonyi ének) volt hajlandó foglalkozni.

Zemeckis most visszafogta magát, igazi hús-vér mozit tett le az asztalra, jó színészekkel, jó forgatókönyvvel, remek zenékkel és kilátástalan hangulattal. Maradjunk annyiban, hogy nem ez a film fogja feldobni a napodat.

Denzel Washington régen volt már ennyire jó, Kelly Reilly pedig talán még sohasem, Don Cheadle-t, Bruce Greenwoodot és John Goodmant látni még pillanatokra is öröm, a hangulat hihetetlenül nyomasztó, a feloldozás szokatlan, vagy talán nincs is. A Kényszerleszállás nem egy izgalmas krimi, hanem jó művészek drámája függőségről és arról, mennyit ér egy hőstett, ha annak végrehajtója erkölcsileg megkérdőjelezhető életmódot folytat. Reméljük, Zemeckis ebben a szellemben folytatja tovább az életművét. Isten hozta újra köztünk!