Hogy Baumbach nagyon rajta van Woody régebbi munkáin, az hótziher. A Frances Ha masszív Allen-szagot áraszt magából, szinte látod rajta a vastag keretes szemüveget is. De ami tényleg csodálatos, hogy a manhattani szorongás mesterének régebbi munkái elevenednek meg, és keverednek bele Noah ízei. Innentől már nagy bajunk nem lehet, és nem is lesz.

A címszereplő Francis (Greta Gerwig) olyan lány, aki nem nagyon találja a helyét a világban. Mintha az élete minden pontján akadna egy kisebb-nagyobb bökkenő: a munkájában béna, legjobb barátnőjével pedig szépen lassan kezdenek eltávolodni egymástól. Csak az a probléma, hogy Francis életét a munkája és a legjobb barátnője teszik ki. A lány csak úgy tengődik saját, üresen maradt életében, miközben foggal-körömmel ragaszkodik a megszokott dolgokhoz. A megoldáshoz már csak egyetlen műveletre lenne szüksége: fel kellene nőnie. Nehéz lesz.

Bár a Francis Ha igyekszik nagyon-nagyon realisztikus lenni (és nem csak a fekete-fehérben megjelenő képek miatt), mégis nagyon könnyű darab, és ebben rejlik a film legnagyobb érdeme. Mert tulajdonképpen ami és ahogy történik, az a komolyabb drámák sajátja. Egy lány elveszti mindenét, ami fontos neki, ha Aronofsky rendezte volna a filmet, a végén biztosan valami elmegyógyintézetben köt ki, és a vonósok sírnak a lelkéért.

De itt végig érzed, hogy nem lesz baj. Annyira bájos az egész, hogy még a rettentően idegesítő főszereplő lányokra sem tudsz haragudni, pedig néha igencsak erősen meg tudnád csapkodni őket egy büdös lazaccal, és azt is meg tudnánk érteni, aki leordítaná a tehetetlenségébe beleszürkülő Francis fejét, hogy térjen már észhez. Valószínűtlenül irritáló tud lenni, de a kedves atmoszféra miatt megbocsátasz neki. Könnyű felnövéstörténet ez, nagyon komoly Woody Allen-ízekkel, egy randizhatatlan főszereplővel és barátaival, ismerőseivel, valamint egy egyre jobb rendezővel, aki ha így folytatja, nagyon komoly meglepetéseket fog még okozni a jövőben.

8/10