Hát elérkeztünk a pillanathoz, megjelent minden idők legjobban várt címe (na tessék, még egy erős jelző), a Sims 4, a Grand Theft Auto V, és okkal sejtettük, hogy valami brutális akció-életszimuláció-hibrid hegesztődött össze a Rockstar North rejtélyes szobáiban. Vicces visszanézni a GTA5 fényében, honnan indult a sorozat ’97-ben, de a felülnézetes, mindenkit elgázolós, utcán lövöldözős játékot még most is szívesen vesszük elő, még akkor is, ha a mobilunk is elfuttat már ennél sokkal morcosabb játékokat. Például a GTAIII-at. Az egész szériának remek hangulata van, és a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódott, a GTA negyedik részével elértünk a csúcsra, és sejtettük, hogy a Rockstar még ezt is képes lesz megugrani. Jól sejtettük.

Szabadság

A Grand Theft Auto V úgy ugorja meg az előző részt, hogy kicsit visszanyúl a San Andreas-hoz, ami nem feltétlenül jó ómen, minden idők egyik legellentmondásosabb epizódja ugyanis amolyan életszimulátorként is remekül funkcionált, és láss csodát, az ötös számmal illetett új epizód is egy csúcsra járatott Sims, de persze csak ha akarod. Ha gusztusod van az ilyesmihez, elmehetsz teniszezni, ejtőernyőzni, felülhetsz óriáskerekekre, edzheted magad, triatlonozhatsz, sőt, akár még egy jó moziba is beülhetsz. Itt tényleg mindenre van lehetőség, kérdés, hogy valóban ilyen élményekkel kívánod-e felturbózni a játékidőt.

Újra visszatértünk Los Santosba, a San Andreas színhelyére, a térkép azonban embertelen nagy, és nem is a jó öreg lezártunk egy városrészt, majd egyszer csak megnyitottuk-műfajban gondolkodtak a készítők, már azonnal megkapjuk a teljes várost, de kis csavarral, csak bizonyos részt látunk ugyanis a térképből az első pillanatokban, a többit jótékony homály fedi. Na mi van Rockstar, túl sokat játszottunk Blizzard-játékokkal? Rácsúsztunk a Warcraft-ra, a Diablo-ra? Los Santos ezúttal viszont akkora, hogy napokat kell rászánnunk a teljes bejárására, a hegyek tetejére feljutásra (akár gyalog, akár cable carral), és ami a legszebb: ha nem akarunk ilyesmit művelni, akkor egyszerűen végigzúzzuk az emberes főküldetés-folyamot, a város szépségeit pedig csodálják csak meg a kínai turisták!

Grafika, irányítás

A GTA5 embertelenül gyönyörű és életteli. A jelenkori konzolgeneráció kétségkívül egyik legszebb játékával van dolgunk. DE: a készítők ugyan esküdöztek, hogy a promóvideókon bizony a PS3-as verzió képsorait láttuk lepörögni, valahogy mégis hiányzik a játékból az a szintű élsimítás és az a minőségű textúrarészletesség, amitől az előzeteseket látva földön koppant az állunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy az eltérés jelentős lenne. Hihetetlen, hogy ősrégi konzolunk még ma is ilyen részletességre képes, de azért érzed, hogy ez bizony igazán a nextgen vasakon és PC-n fog akkorát ütni, hogy a fal adja a másikat.

Itt minden tökéletesen kidolgozott: az árnyékok, az épületek, az út, a tükröződések, az arcok (a motion capture ütős lett), a videók, amelyek zökkenőmentesen, töltés nélkül folynak át a játékba, sőt, még az óceán mélye is, ahol rá lehet csodálkozni a víz alatti élővilágra. Valami ilyesmit hívnak megalomániának. Érezni, hogy a fejlesztők nagyon komoly energiákat fektettek a játék minden egyes pontjának megvalósításába, de hát pont ezért mondta a Rockstar, hogy ők bizony nem szeretnének egy-egy összefércelt, jelentős újításokat nem tartalmazó GTA-epizóddal előjönni évente, mert az rosszat tenne a szériának. Meg hát egyébként is, elég pénzt keresnek ahhoz, hogy ne legyenek megélhetési gondjaik, szóval minek is dolgoznának feleslegesen.

Bár első hallásra ez az egész életszimulátor vs. akciójáték vs. autós játék vs. sportjáték vs. bármi, amit el tudsz képzelni katyvasz kissé kaotikusan hat, a Rockstar elérte azt, hogy egyik téren se valljon kudarcot a friss GTA. Ezt pedig az irányítással és a játékélmény maximalizálásával érik el. Minden egyes funkcióban remekül kézre álló kombinációkkal kell dolgoznunk, minden teljesen természetesnek tűnik már elsőre is, és mint kiderül, a Rockstar North sportjátékokban sem utolsó fejlesztő. Az, hogy viszonylag pofás és közel teljes értékű sportjátékokat integráltak, csak emeli az élvezeti értéket, mint ahogy a többi új lehetőség is ezt teszi, bár őszintén szólva a cable carról, a hullámvasútról és az óriáskerékről bámulásnál unalmasabb móka csak az Alkonyat harmadik részének huszadszori megtekintése lehet. Persze, nem kötelező használni…

Történet, karakterek, betegségi faktor

Nem nagyon szeretnénk spoilerezni, úgyhogy rövidek leszünk. A játék elején azonnal egy bankrablás kellős közepén találjuk magunkat, ami hogy-hogy nem, rosszabb véget ér, mint egy átlagos B kategóriás horrorfilm, amelyet Rob Zombie rendezett másnaposan. A rablás egyik elkövetője, Trevor azonban elmenekül. Ugrunk egy picit, és máris Franklin bőrében találjuk magunkat, aki Los Santos egy lepukkant részében él, és autókat lop munkaadójának. Nem sokkal később megismerkedünk az idióta gyerekekkel és egy darab hűtlen feleséggel megáldott, csöppet agresszív hajlamú Michaellel, aki a város egyik gazdagabb negyedében éldegél. Gondolhatod, hogy foglalkozását tekintve nem pék a férfi.

Hármójuk sorsa szépen lassan (nagyon-nagyon lassan) összefonódik, és úgy kerülnek egyre durvább helyzetekbe, hogy onnan legtöbbször már azt mondod, biztos nincs kiút. A történet nagyon szépen építkezik, de meglehetősen ráérősen fonja össze a szálakat. A karakterek között ezúttal küldetéseken kívül (de néha küldetéseken belül is) szabadon váltogathatsz, így ha meguntad Franklin haverokkal való bénázásait, akkor bármikor folytathatod Michael bőrében. Ilyenkor egy hangulatos átvezető animációval a város másik pontjára ugrunk, és már folytathatjuk is a nekünk abban a pillanatban jobban tetsző történetszálat. Ebben azonban van egy pici csúsztatás: néha hiába váltunk egy másik karakterre, megjelenik az, akit le kívántunk cserélni, és együtt indulnak rendet tenni Los Santosban.

Mindhárom karakter rendelkezik speciális tulajdonságokkal, egyfajta szuperképességekkel, amelyek jól jöhetnek a küldetések teljesítésekor. Franklin vezetés közben le tudja lassítani az időt, így könnyebben tér ki a rendőrök elől, Michael a lövöldözés közben lassul be a két analóg kar együttes megnyomásakor, Trevor pedig úgy pusztít, hogy Hulk is sírva vonulna vissza.

A játék betegségi faktora teljesen új méreteket ölt. Különböző mellékküldetésekben harcolhatunk akár ufók ellen is (egy drog segítségével), sőt, ha nem vigyázunk, akár ki is rabolhatnak minket, amikor gyanútlanul segíteni akarunk valakin. Akadnak olyan küldetések is, amelyre csak akkor figyelmeztet minket a térkép, amikor elhaladunk valaki mellett, ekkor eldönthetjük, hogy megállunk-e, vagy hagyjuk az egészet, és inkább kezdünk valamit az életünkkel.

Még nincs vége, a GTAV-teszt a tovább gomb után folytatódik!

Repülők, vonatok, autók

Gyakorlatilag minden vezethetővé válik Los Santosban, meghódíthatjuk az eget és a földet, utóbbit akár tankkal is, sőt, még arra is lehetőségünk nyílik, hogy egyetlen verdával nyomjuk végig a játékot. Az erre voksolóknak külön tuningműhelyet építettek be, ahol az autónk külső és belső tulajdonságait gyakorlatilag az egekig maxolhatjuk, így jobban is vigyázunk majd szemünk négy keréken guruló fényére, és nem akarunk majd mindenféle embereket kiráncigálni a kocsijukból az utca közepén. Természetesen mondanunk sem kell, hogy minden jármű irányítását olyan tökéletesre polírozták, hogy abba belekötni nem igazán tudunk, és nem is szeretnénk.

Maffiaszimuláció

Az autósüldözéses, városban furikázós, verdából lövöldözős élményt már ismerjük, semmi sem változott, tökéletesen megegyezik a GTA4-ben tapasztaltakkal, újdonságként azonban itt van nekünk egy jóvágású bankrablás-szimuláció, amelyben kiválaszthatjuk a csapattagokat, és azok felkészültségétől függően kell jattolnunk nekik a megszerzett szajréból. Nem mindegy, kit választunk, ugyanis egyes gyengébben bútorozott társbűnözők rosszabbul teljesíthetnek a küldetés során, aminek nem fogunk örülni, amikor Los Santos rendőrállományának a fele a nyakunkban lohol, és nem egy Zsanett-szituáció kialakításának reményében.

A bankrablós küldetések legelején eldönthetjük, milyen módon szeretnénk jogtalan jövedelemhez jutni: akár okosan, akár erőből is megoldhatjuk a problémát, választásunktól függően alakul majd a rablás menetének sorsa. A lopakodás egyébként újdonságként jelenik meg a játékban, stealth-üzemmódba kapcsolva kevésbé hallanak meg minket az ellenfeleink, akiket akár földre is teríthetünk, ha szeretnénk. Ez a funkció azért még egy picikét megmosolyogtató, pláne akkor, ha most estél túl a Splinter Cell: Blacklist-en. De újításnak mindenképpen érdekes.

Zenék

A Grand Theft Auto minden részének kérdéses pontja a rádiók minősége. És mivel a rádióadások ugyanolyan nagy műgonddal pakolódtak össze, mint a játék összes többi pontja, panaszra itt sem lehet okunk. A tizenöt adó mindegyike hozza a megszokott színvonalat, és végre eljött a mi időnk, a nagy mű hála istennek kiírja az éppen futó dalok címét is az adóválasztó köröcskében. Öröm, boldogság! A reggae-től a rockon át a jelenkor slágereiig (ami abszolút újítás a dalok tekintetében) minden helyet kap, szóval ne lepődj meg, ha belefutsz egy jól irányzott Rihannába, miközben gyanútlanul vezetsz a mocskos utcákon. De hát nagyjából erre is számítottunk.

Összegzés

A Grand Theft Auto V minden tekintetben csodálatos munka. Úgy ötvözi a korábban használt elemek szinte mindegyikét, hogy túl is mutat rajtuk, értő, zseniális agyak munkája, akik szerencsére tudják, miért szeretnek/nem szeretnek játékot venni a gamerek. Mind grafikailag, mind fizikailag, mind játékélményben tökéleteset alkottak a Rockstar emberei, és talán első alkalommal azok is örömmel veszik kézbe ezt a mesterművet, akik csak egy második életre vágynak egy alternatív valóságban, vagy szeretnek csak úgy céltalanul kocsikázni bármilyen random városban. Minden más wannabe-gengszternek pedig egyenesen felülmúlhatatlan szórakozás. Csillagos ötös. El sem tudjuk képzelni, mi jöhet még ezután. Az októberben érkező online funkció csak hab lesz a tortán. Várjuk szeretettel!

10/10