William Friedkin Ördögűzője már 40 éves. Ami még ennél is sokkal furcsább, a már majdnem 80 éves mester megint ereje teljében van.
Friedkin új filmjéhez, a Gyilkos Joe-hoz kell gyomor, a texasi suttyóbűnözés mély bugyraiban ugyanis bármi megtörténhet. Bármi, de főként az, ami az embernek még a rémálmaiban sem jönne elő. Jelen esetben egy bérgyilkos-sztorival állunk szemben, a pénzügyi bajba jutott család gyermeke ugyanis arra vetemedik, hogy egy bizonyos Joe-val meggyilkoltassa saját anyját,majd felmarkolja a mutter életbiztosítását, a biztonság érdekében pedig beszervezi saját faterját és angyali mosolyú hugicáját is, hogy nagyobb legyen a buli. A buli azonban egyre inkább egy Darren Aronofsky-film befejezésére kezd hasonlítani, értsd: ha egy pengét szeretnél a közeledben tudni, az legyen a Wesley Snipes-féle.
Matthew McConaughey meglepően jó formában van, sőt, talán még sosem volt ennyire jó. Olyan fenyegető karaktert hoz a mindig feketében járó bérgyilkos szerepében, amitől a film vége után még jó ideig nem szabadulsz. Joe Cooper igazi beteg, végletekig perverz fazon, de nem sokkal maradnak el tőle a többiek sem: a megcsúnyult Gina Gershont ezzel a fizimiskával bármelyik texasi falu befogadná, Emile Hirsch Chrisének IQ-szintjét egy katica is lazán hozza, a kvázi egyetlen pozitív karaktert alakító Juno Temple pedig meggyőzően hozza a színésznő saját korának felénél járó, ártatlan kislányt.
Friedkin eléri azt, hogy te is betegnek érezd magad, de egy idő után már semmi se érdekeljen, és elmerülj saját zavarodban, a főhősök is azt teszik ebben a végtelenül sötét, humoros, de sok-sok vérrel áztatott moziban.
A Gyilkos Joe főleg azok számára válhat alapfilmmé, akik bírták a Fargó-t, és szeretik, ha egy mozi nagyon csúnyán magukkal rántja őket a mélybe annak szereplőivel együtt, aztán legfeljebb utána lehet lelkendezni, hogy milyen jó helyen is élünk, milyen jó, hogy iskolázottak vagyunk, és soha, de soha nem szeretnénk a texasi mocsokban vergődni.