A Disney kegyetlenül ráfeszül mostanában régi animációs filmjeinek élőszereplőssé tételére, nemsokára Dumbo is megelevenedik Tim Burton víziójában, 2017-ben Emma Watsonnal kel életre A szépség és a szörnyeteg, lesz itt még biztosan Aladdin, meg A kis hableány is újraforgatva, lesz itt még Jégvarázs, lesz itt még . Kezdésnek egy igazi klasszikust remake-elt a Disney, a Hamupipőkét, nem bízta a véletlenre, mégiscsak jobb választás, mint a Micimackó, bár soha ne mondjuk, hogy soha.

A Hamupipőke igazi keményvonalas Disney, de nyilván nem vállalta volna el Kenneth Branagh a rendezését, ha nem formálhatta volna valamennyire a saját képére, ami azért volt bajos, mert érezhetően azt szerette volna a Disney, hogy a végtermék semmilyen más értelmezési tartományba ne eshessen bele, mint amiben az eredeti rajzfilm is volt. Magyarul legyen végtelenül cuki, de ezúttal ne énekeljen mindenki gyerekbarát dalokat, legfeljebb dudorásszon, innentől kezdve meg oldja meg Branagh úgy, ahogy akarja.

Branagh pedig varázsolt az egészből egy sosem volt Shakespeare-mesét, és tökéletesen lövi be, hogy mi fér bele és mi nem a koncepcióba. A Hamupipőke mind látványban, mind színészi játékokban tökéletes, minden és mindenki a helyén van, és semmiféle extra történetszálat vagy új értelmezési módot nem szabad várni tőle. Ez a nagybetűs Disney. Az, amit régen, még gyerekkorunkban nagyon szerettünk. Azóta ők is változtak, bátrabban mernek már drámázni, mert rájöttek, hogy a gyerekek kibírják az ilyesmit, így végignézzük, ahogy Ella anyja meghal, ahogy elveszíti apját, ahogy a herceg apja életét veszti, ez pedig korábban nem fért bele a habos-babos koncepcióba.

Lily James tökéletes szépség, remek találat volt erre a szerepre, és természetesen Cate Blanchett sem most lett rossz színésznő, úgy hozza a tökéletes Disney-gonoszt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, a Trónok harca Robb Starkja, azaz Richard Madden príma herceg, működik a kémia, minden szép, minden jó. A végére kissé bő kézzel adagolja a rendező úr a giccset, de hát ez egy mese, mégpedig egy klasszikus mese klasszikusnak szánt feldolgozása, és klasszikus is lesz belőle, a gyerekek imádni fogják, a szülők pedig újraélnek valamit rég elveszett gyerekkorukból, de hát végülis ilyen lenne egy tökéletes mese, nem? És hogy még tökéletesebb legyen, még egy vadiúj Jégvarázs-kisfilm is jár a jegy áráért. Nem szabad félni tőle.