Kritika: A szabadság ötven árnyalata

A vizuális megtorlópálca utoljára is lecsap, pont oda, ahová az előző két rész is. Mellé.

Hát ennek is vége. Évről évre remegő gyomorral vártuk a Valentin-napot, amikor eljön a mozikba Anastasia és Christian, hogy ilyen-olyan körítés mellett olyan intenzitással dugjanak, amitől még egy korai bajor szoftpornófilm is a könnyeit törölgetve röhögött volna. „Én nem szeretkezek. Én baszok. Durván!” – mondta még az első részben Kriszcsön, és egészen eddig vártuk, hogy megmutassa, mire is gondolt. De aztán mégis mindig valahogy másképp alakul. Valahogy sokkal unalmasabban.

„Azért jók ezek a filmek, mert azt hittem, nem túl izgi a szexuális életem, de mindig rá kell jönnöm, hogy Christian Greyhez képest egy isten vagyok az ágyban!” – mondta a Fifty Shades Freed után kedves barátom, és rá kellett jönnöm, hogy valóban, lehet, hogy ezek a filmek azért készülnek ilyennek. Megmutatják, hogy sokszor túldimenzionáljuk az élet dolgait, pedig sokkal egyszerűbbek, sokkal reálisabbak ahhoz képest, mint amilyennek a fejünkben látszanak. Itt mindenről kiderül, hogy túlzás, és csak egyetlen dolog marad: a temérdek mennyiségű pénz, de abból tényleg annyi van, hogy ki lehetne belőle tapétázni egy egész kontinens összes családi házát.

A harmadik rész is ilyen. Azonnal az esküvőnél veszi fel a fonalat, és onnantól olyan dolgok történnek… hogy… nagyjából semmilyenek. Pont ahogy az előző részekben. Még mindig baromira értenek ahhoz, hogy teljesen irreleváns történésekkel pakoljanak tele egy 105 perces filmet. De ez egy olyan film, amiben az esküvőn az első hitvesi csókot követő első tánc után Kriszcsön azt mondja kisfeleségének, hogy „lépjünk le innen, nem akarok rajtad osztozni a pórnéppel”, de hát azok a barátaitok, te utolsó pöcs, hogy mondhatsz egyáltalán ilyet?! Aztán snitt, Anastasia már más ruhában, a pórnép pedig a bejárat előtt virágszirmokat dobál rájuk mosolyogva, magyarul igen, fogták magukat, és leléptek a saját, bazi drága esküvőjükről egy pillanat alatt, és hopp, már a reptéren is vannak, ahol egy magángép várja őket. Anastasia lehúzza az ablakot a kocsiban, és megdöbbenve kérdezi, hogy akkor ez a gép most a Kriszcsöné-e, mire az közli, hogy már mindkettőjüké. Jaj, hát akkor oké. Köszi! Csirió!

És már ezzel az első pár perccel is kegyetlen nagy gondok vannak. Mert hát hogy a büdös francba ment hozzá Anastasia ehhez a szerencsétlenhez, ha még azt sem tudja, hogy van egy magángépe? Eddig nem tartotta fontosnak megemlíteni? Más: ha nekem esküvőm van, ahová meghívtam a családot és a barátokat, akkor nem fogom magam tahó módra, és lépek le a kezdés után 10 perccel, csak azért, mert az irányításmániás férjem azt mondja.

De ez egy ilyen film. Olyan, amiben a problémák annyira jelentéktelenek, hogy szabad szemmel alig láthatóak. Olyan, amiben a tengerparton még azon vitatkozik a pár, hogy Anastasia ne feküdjön már ott egy szál csöcsben, aztán felülnek a jet skire, hogy valamilyen érthetetlen oknál fogva a jachtjuk körül körözzenek másodperceken keresztül. Körbe-körbe. Igen.

Olyan, amiben bár akad egy valamirevaló konfliktus, de mindössze öt percet szánnak arra, hogy kezdjenek vele valamit. Olyan, amiben el kellene érzékenyülni azon, hogy a már egyébként csak középkategóriásan büdös bunkó Kriszcsön már nem csak zongorázik, hanem énekel is, és olyat ő nem szokott. Olyan, amiben a szex még mindig legalább annyira kreatív és szexi, mint egy délelőtti tévés matinéban, egy átlagos sorozatban erősebbeket szexelnek már, és ott nem kérkednek azzal, hogy mennyire durván… izélnek.

Ez még mindig egy olyan film, ahol ha a férfi főszereplő nem lenne ennyire gazdag, a főhősnő valószínűleg fejvesztve menekülne előle, mert bár most már egy fokkal (de nem többel) kedvesebb ez a Kriszcsön, még mindig legalább annyira érzi ezt a gyengéd kapcsolat-dolgot, mint maga Godzilla, és bár a végén kikötnek ott, ahol, azért ő nem az a fazon, akivel bárki is összekötné az életét. De hát nála sokkal kellemetlenebbül kinéző sugar daddyk is akadnak, nem is kevés, szóval vegyük úgy, hogy mindenki jól jár. Csak mi nem.

De most már legalább nem lesz több rész, alszik a megtorló pálca, alszik a széken a bőrkabát, szunnyadozik a szakadás a szopóálarcon, pihen a vibrátor, lehunyja két szemét a bilincs, a sportkocsik a garázsban, a magángép, a magánhelikopter, az agresszió, az elnyomás, a kimeríthetetlen bankszámla, a fantáziátlan szex, mi pedig menjünk haza, és örüljünk annak, hogy a mi életünk rendben van. Isten veled Anastasia és Christian! Legyetek jók, ha dugtok.

3
  • 105 percen keresztül nem történik kvázi semmi
  • A szex még mindig nem szexi
  • Az egyetlen igazi konfliktust elintézik öt perc alatt

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon