Nem volt kérdés, hogy a két sikeres Valami Amerika-film után bekajálna-e a nép egy harmadikat. Persze, hogy bekajálna. Herendi Gábor filmjei tele voltak szívvel és lélekkel, idézhető beszólásokkal, szerethető karakterekkel, és egy csavaros eszű főgonosszal, aki mellé a második részre érkezett egy karikatúraszerű, de szintén szerethető főgonosz, és tulajdonképpen egy percre sem jutott eszünkbe, hogy ezt a koncepciót, ezt a brigádot valami csavarral egyszer csak leküldjék a béka feneke alá.

De most megtörtént, és rettenetesen dühös vagyok. Dühös, mert a Valami Amerika 3 forgatókönyve olyan, mintha csak azért dobták volna össze egy hétvége alatt egyből a második rész sikere után, hogy még gyorsan leforgathassák, és behúzhassák vele az embereket a mozikba. Csak hát a Valami Amerika 2 2008-as film. Tíz évük volt rá, hogy egy valamirevaló folytatást összekalapáljanak, ehelyett itt egy izé, ami folytatásnak ugyan felfogható, nyomokban tényleg szórakoztató is, de a végére mindent összeadva olyan szinten zavarba ejtően gagyivá válik, hogy nem is érted, hogyan hozhatta össze ez a csapat.

Tényleg nem arról van szó, hogy bizonyos pillanataiban ne lenne vicces a Valami Amerika 3, és nem most fogod megutálni a karaktereit sem. Sőt, az új belépők egy része is telitalálat, néha ők sokkal jobban viszik a hátukon ezt a filmet, mint azok, akikért elvileg beültél rá. De elmesélek egy jelenetet. Az elsőt. Bala és bandája éppen Vivit viszi a reptérre. Megjelenik a rivális banda, Toniék, és elkezdik egymást gépfegyverekkel aprítani a nyílt utcán. Nagyjából úgy két méterre vannak egymástól. Az autók ripityára rongyolódnak, az emberek pedig… sértetlenek. Közben van idejük poénkodni egymással, kisbarátjuk, a sebesülés viszont csak az egyikükhöz kopogtat be, de hozzá is csak egészen hülye módon.

Más: szintén a film elején a nem létező Szőkenő Ultra klub elnökévé avanzsálódott, a kretént már teljesen fullba nyomó Timi odaszól a terhes Eszternek, hogy olyanok a lábai, mint egy farönk. Nevetni kellene. Nem megy. Aztán fél perc múlva ugyanezen a poénon megint nevetni kellene. Aztán fél perc múlva megint. Akkor már csak a facepalm marad. Az teljesen okés a film szerint, hogy a karakterek teljesen indokolatlan módon tűnnek fel itt-ott, egymásról szinte nem is tudva úgy, hogy közben kb. egy légtérben vannak. Az is abszolút megér két snittet is, hogy sikerült megszerezni Dancsó Pétert statisztának, aki egyszer teljesen találóan az arcába temeti a kezét, de ha nem tűnt volna fel, hogy a jelenkor legnépszerűbb YouTube-istenét látod, akkor megmutatják még egyszer. Mert miért ne?!

Na nem Dancsóval van a baj, egyáltalán nem, hanem úgy nagy általánosságban a hozzáállással. Azzal, hogy szinte teljesen kiölték a karakterek szívét, ami mondjuk azért sem meglepő, mert meg sem tudják mutatni, hogy van, hiszen jóformán egy jó vaskos sztorit is elfelejtettek írni ehhez a harmadik részhez. Mindössze annyi történik, hogy a Várnai-testvérek újra belefutnak Alexbe, akit jól pofán akarnak verni, ehelyett viszont egy hatalmas leszámolás kellős közepén találják magukat, ami Baláék és Toniék között zajlik. A tesók nem csináltak semmit, de lesittelik őket, hiszen állítólag elloptak egy értékes bélyeget, ami persze mindkét bandának kell. Nyilván mindenkit csak úgy börtönbe zárnak egy kis gyanúsítgatás után, ráadásul annyira jó fejek ezek, hogy igazából csak a srácokat csukják le, a szintén a rablás helyszínén tartózkodó, babát váró Esztert és a keményvonalasan buta Timit nem. Miért? Csak.

Onnantól jön a börtönfilmek minden kliséje. Klikkesedés, túlélési stratégiák, milliószor lejáratott melegpoénok, indokolatlan mennyiségű pucér férfisegg, de nem, még mindezek ellenére sem lennék képes azt mondani, hogy a Valami Amerika 3 ne lenne legalább egyszer nézhető és élvezhető. Akad benne néhány jól eltalált poén, Stohl András önparódiája és Nagy Ervin telibe tolt ripacskodása is egész szórakoztató, Scherer Péter pedig hihetetlenül profin kihozta a maximumot a rábízott feladatból, ami nem volt sok, de van annyira rutinos színész, hogy egy rakás életet vigyen a karakterébe, és nagyon lehet őt szeretni emiatt.

Miért mondom mégis, hogy összességében szörnyű a végeredmény, hogy értetlenül fogom a fejem, és soha többé ne akarok még csak rágondolni sem? Amiért azt mondom, hogy a pokol kénköves tüzén kellene égnie a forgatókönyvnek? Az utolsó csavar miatt. A csavar, amelyikre már nagyjából a film felénél rájöhetsz, és elfog a szégyen, mert nem, te ezt nem akarod látni, ezt nem tehetik meg, aztán… de, megteszik. Ráadásul úgy, hogy abban semmi köszönet nincs, olyan hihetetlenül, olyan életidegen módon, hogy inkább már csak otthon akarsz lenni, és zokogni magzatpózban.

A Valami Amerika 3 biztos, hogy nagy siker lesz a mozikban. A nyakamat tenném rá, hogy tipikusan az a film lesz, amin legalább annyian fognak hangosan nyeríteni, mint szörnyülködni, és átkozni fogja az átlagnéző a kritikusokat, amiért rosszakat írtak róla. Én nagyon akartam szeretni, ahogy az előző részeket is. De úgy érzem magam, ahogy Stanék a South Parkban. Végignéztem, ahogy megerőszakolják az egyik számomra nagyon kedves filmszériát. És most fáj. Nagyon. Végül is mindig a nagy átkúrásokról szóltak a filmek, szóval ha átkúrva érzed magad, akkor lehet, hogy elérte a célját.