A Lady Macbeth olyan mélységeit mutatja meg az emberi gonoszságnak, amit néha már fáj nézni, de minden pillanatát megéri látni.
Az év egyik legerősebb drámája került a mozikba. A Lady Macbeth Nikolai Leskov regénye alapján készült, és olyan erővel ránt magával, hogy az ember még napokkal a megtekintése után sem tudja kirántani magát a karmai közül. A film egy olyan fiatal lányról szól, akit eladnak egy birtokosnak, a férfi azonban csak kínozni hajlandó a nőt és semmibe venni. Katherine-nek el sem lenne szabad hagynia a házat, de elege lesz, odakint viszont összefut a birtok egyik munkásával, Sebastiannal, akivel rövid úton az ágyban kötnek ki. Ahogy azt nagy emberek mondani szokták, Katherine-nek kinyílik a csipája, és szépen lassan elkezd kibontakozni eddig elnyomott természete, amibe páran bele is halnak, mások csak úgy szimplán belenyomorodnak. Szép kilátások, ugye?
A Lady Macbeth több szempontból is zseniális film. Egyrészt fantasztikusan játszik benne a Katherine-t alakító Florence Pugh, olyan gyönyörűen alakítja a lány csodás útját lefelé a lejtőn, hogy az már néha ijesztő, de tulajdonképpen minden egyes színész a maximumot nyújtja a filmben. Egyedül talán a Sebastiant alakító Cosmo Jarvis furcsa kicsit, aki bár jól játszik, nehéz elhinni róla, hogy nem mai srác, mondjuk az is eléggé nehezíti a beleélést, hogy ő viszonylag ismert zenész is, én mondjuk a Love This című dalát rongyosra hallgattam, de ez most mellékes.
A lényeg az, hogy ez a dráma tökéletesen mutatja be, hogyan képes az ember kivetkőzni önmagából, ha a helyzet adódik, hogy micsoda emberi szörnyetegek rejlenek nagyon mélyen, amelyek egy adott pillanatban elemi erővel törhetnek elő, és hogy mire képes az ember, ha ki kell törnie az elnyomásából, de utána meg kell védenie a saját kis kialakított világát, ha kell, bármi áron. Ügyes eszközökkel, gyönyörű képekkel, repetitíven mutatja be a lány életét, aki szépen lassan kiszáll a mókuskerékből, és onnantól kinyílik a pokol kapuja mindenkinek, aki körülveszi őt. A film lezárása az őrület legtökéletesebb mementója, Florence Pugh tekintete hidegen lángol, te pedig úgy mész haza a moziból, mint akin átment egy úthenger. Át is ment, és hálás leszel érte.