2002-ben viszonylag nagyot pukkant a Lakótársat keresünk, Cédric Klapisch rendező pedig úgy gondolta, ideje trilógiává bővíteni a multikulti érzést. Megérte?
Valahol olyan ez a széria, mint Richard Linklater zseniális Mielőtt… filmtrilógája, persze nem ugyanazon a színvonalon, de egyfajta éréstörténetet mutat be hosszú éveken keresztül. Először a bohém fiatalkor, majd a felnőtté válás időszaka, végül pedig a happy end utáni keserű folytatás, a válások, a viszályok, a kiüresedés ideje érkezett el kérlelhetetlenül. És ez így van jól. Mert végre valakik ki merik mondani, hogy a férfi-nő történetek befejezései persze lehetnek szikrázóan boldogak, de az oda vezető út legtöbbször nem komikus, nem rózsaszín, hanem nagyon is szürke, kiábrándító, és életszagú.
A Már megint lakótársat keresünk címfordítói legutóbb is tévedtek (Még mindig lakótársat keresünk), senki sem keres már itt lakótársat, az Erasmus-diákok csak ilyen-olyan okból jönnek már össze, az ilyen-olyan okok között első helyen viszont mindig a szex szerepel. A második részben végre összejött Xavier és Wendy, de a happy end tíz év múlva váratlan fordulatot vesz: a már kétgyermekes házaspár elválik, Wendy New Yorkba költözik új pasijához, amit Xavier nem tud tétlenül nézni. Elindul ő is Párizsból New Yorkba, hogy új életet kezdjen és közelebb lakhasson gyermekeihez, de az új kezdet negyvenhez közel, bevándorlóként nagyon nehéz tud lenni.
A harmadik nekifutás egyáltalán nem lett izzadtságszagú, pedig nagyon benne volt a pakliban. Az egyetlen probléma talán még mindig inkább az, hogy Xavier eléggé érdektelen karakter, tulajdonképpen egyébként is csak a második filmtől kapott igazi szerepet, most azonban sikeres íróként és elvált apukaként kell előlépnie, ami megint erős minőségi ugrás a második részhez képest. Ez a faszi azonban mindent rezignáltan fogad, egyszer-egyszer borul csak ki, akkor is kicsit érthetetlen dolgokon, de tulajdonképpen az élet is ilyen, nem? Nem kell, hogy mindenki hangos legyen, és széles gesztusokkal beszéljen az élet értelméről.
A multikulti fílinget Kapisch ezúttal azzal oldja meg, hogy a párizsi kezdés után New York kínai negyedébe helyezi át a sztorit, New Yorkban forgatni egyébként is menő, szó nem érheti a ház elejét a képek miatt, a csajok még mindig gyönyörűek, hát persze, hogy mindenki visszatért egy ilyen harmadik rész kedvéért. Na de van mondanivaló is?
Szerencsére van, mivel tíz év alatt pont annyira süppedt bele a főhős a biztonsági apalétbe, amennyire nagyjából mindenki szokott. A biztonságérzet eltűnése, az a bizonyos A pontból B-be haladás, ami közben azt sem tudjuk, mi is az a B pont, a társadalom hatalmas részének problémája lehet, így alig van olyan ember, aki ne tudna azonosulni a problémákkal. Persze a leszbipucérkodással is lehet azonosulni, meg azzal a néhány eléggé hihetetlen fordulattal, ami inkább a film utolsó harmadában szambázik be, de hát mégiscsak egy szórakoztató produktumról van szó, amibe simán belefér egy-két rohangászós geg, néhány nagy mosolyt kiváltó értetlen nézés, szóval egy tipikus lakótársfilm lett ez is, ha nem is a legjobb. Ha az első kettőt láttad, ez mindenképpen kötelező.