Mozifilmet készíteni nem olyan olcsó dolog, főleg, ha nagyszabású filmről van szó, például sztárokkal és/vagy mindenféle speciális effektekkel dolgoznak együtt, na, ezek azok a filmek, amik csillagászati összegből jönnek ki.

A TOP 5 átlag feletti költségvetésű film:

5. Harry Potter és a Félvér Herceg

A hatodik Harry Potter-film 275,3 millió dollárba került 2009-ben, ami annak is köszönhető, hogy a főszereplők addigra már ismertté váltak, vagyis díjazásuk is megnőtt, és persze a látványvilág megalkotása is jócskán kitesz a negyed milliárd dolláros költségből. A film természetesen nemcsak megtérült, profitot is termelt.

4. Pókember 3.

Az első két Pókember-rész látványosságát is sikerült überelnie a harmadik résznek, az agyon effektezett filmet 293,9 millió dollárból hozták ki 2007-ben, a kritikusoknak ettől persze még nem tetszett.

3. Titanic

A közel 20 éves filmre 294,3 millió dollárt költöttek 1997-ben, ez leginkább a díszleteknek tudható be, amit bámulatos pontossággal építettek meg, ugyanis akkor még nem használtak green box technikát. Persze a film sokszorosát hozta vissza.

2. Kleopátra

Az 1963-as filmbe (ami egyébként majdnem csődbe vitte a 20th Century Foxot) 339,5 millió dollárt öltek bele. Nem is csoda, kábé 26 ezer darab jelmezt kellett megterveztetni és elkészíttetni, köztük volt olyan, ami 24 karátos aranyból készült.

1. A Karib-tenger kalózai – A világ végén

A filmsorozat harmadik része 341,8 millió dollárba került 2007-ben, főleg a számítógépes effektek miatt.

(Forrás: Forbes , IMDB)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában