A Trainspotting óta nem készült ennyire jó feldolgozás Irvine Welsh-regényből. A Mocsok könnyen kultstátuszba kerülhet. Benne van a pakliban.
Bruce az a fajta rendőr, aki ha nem néznek oda, egy beteges mosollyal, könnyedén zsarolja meg egy laza orálra a valamilyen válogatott csúnyaságon rajtakapott kiskorú leányzót. Hobbijai közé tartozik a kokain szippantása, a folyamatos részegség, kollégái egymás ellen fordítása, valamint kollégái feleségeinek saját farka felé fordítása. Bruce (James McAvoy) életének minden területét maximális odaadással végzi, kár, hogy egy igazi gennyláda. A nyakába szakad egy gyilkossági ügy tetteseinek felkutatása, és mivel rendőrőrsén éppen egy előléptetésért folyik a harc, amelyet ő szeretne megcsípni, ötödik sebességbe kapcsol, és alámerül az ügy és saját maga legmélyebb bugyraiba.
Sok mocskos zsarut láttunk már, de ennyire mocskosat ritkán. A főhős és egyben főgenyó számára semmi sem szent, olyan könnyedén gázol át mindenen és mindenkin, hogy az egyszerre szórakoztató és gyomorforgató, valahol mélyen még sajnálod is, van is miért, de Bruce nem hagyja, hogy sajnálják, inkább belekever valamit az italodba, és rávesz valami őrültségre, amit majd ellened fordít. A Mocsok bár eléggé kemény dráma, sőt, helyenként ijesztő horrorelemekkel is operál, szerencsére nyakon van öntve egy nagyon nagy adag humorral, amit a film javarészt remek szereplőválasztásának is köszönhet.
A rendőrőrs tagjai már ránézésre sem teljesen százasok, de a legjobb választás mégis Bruce haverja, Bladesey (Eddie Marsan), az ultralúzer könyvelő, aki már külsejével is komoly röhögéseket képes kiváltani, még akkor is, amikor már sokadszorra szívatják halálra. A rendező Jon S. Baird szinte tökéletes munkát végez, olyan arcokat hoz elő színészeiből, amelyeknek összevágása már egy pazar trailerre is elég lett volna, és az ő vállát kell megveregetni a forgatókönyv miatt is, amivel nem volt egyszerű dolga. Az Irvine Welsh-regény ugyanis még több szálon fut, még mocskosabb a filmverziónál, de pont annyit tartott meg az eredetiből, amennyi feltétlenül szükséges volt, és ami még nem lő túl a filmszerűség határain.
James McAvoy élete alakítását nyújtja, minden tekintete annyira beteges, sunyi és agresszív, hogy azonnal beutalnád egy orvoshoz, ha nem tudnád, hogy ez csak egy film, amit még akkor sem nagyon fogsz tudni elfelejteni, amikor hazamentél. Bár sokszor fogjuk puffogtatni „az év egyik legjobb filmje” jelzőt októberben, elkezdjük most. A Mocsok az év egyik legjobb filmje. Brutális, kemény, megrázó, csavaros, szexista, tahó alkotás, de nem lehet nem szeretni.