A Coraline és a titkos ajtó megvolt? Akkor nagyjából megvan a ParaNorman is hangulata is, csak adj hozzá sok-sok jó poént. De a gyereket még így se vidd moziba.
Ugyan Tim Burton Frankenweenie-jét nálunk nem mutatják be a mozik (hallatlan), kárpótlásként megkaptuk ezt a remek kvázi-kistestvért, ami szintén stop-motion animációval operál, szintén halottak ügyes-bajos dolgairól szól, és szintén nem ülnénk be rá a gyerekkel, mert még fennáll a veszélye, hogy bömbölni fog a végén a finoman horrorisztikus jelenetektől. Hogy a néha ijesztgetős 3D gyereksírásra vonatkozó hatásairól már ne is beszéljünk…
Mese ez bevállalósabb gyerekeknek, de főleg a szüleiknek Normanről, aki mindenféle halottat lát (de Bruce Willist nem), ezért nem túl népszerű a világnak nevezett nagy játszótéren. Egy napon azonban furcsa nagybátyja megkeresi őt azzal, hogy (és ilyenkor mégis jól jönne Bruce Willis) ő az egyetlen, aki megmentheti a lakhelyét képességével, mert egy átok hamarosan rászabadítja városkájára a halottakat. Normannek és gyorsan összeverbuválódott, teljességgel gyépés csapatának rá kell jönnie a megoldásra, még mielőtt a világvége el nem választja őket.
A film már csak azért is tetszetős, mert az ezerszer hallott frázist (fogadj el mindenkit) annyira szórakoztatóan mondja fel, amire csak nagyon kevesen képesek. Az üzenetpofonegyszerű: ne ítélj elsőre, és ne veszítsd el a fejed, amikor a tömeg szemellenzős birkaként kezd el követni valamiféle célt. A ParaNorman-ben akad egy kis könnyed társadalomkritika, némi horror light és egy pici dráma is beköszön a legvégére, amit a gyerkőcök nem biztos, hogy helyén fognak tudni kezelni, de apa sokkal boldogabb lesz tőle.
A gyermeki agy ráadásul nehezebben fogja tudni dekódolni az idősebb karakterek szülőkre kikacsintó poénjait, de semmi baj, elvégre a legjobb animációs filmek célja az, hogy minden korosztályt kiszolgáljanak. A ParaNorman esetében azonban pici hiba csúszott a gépezetbe, mivel a mérleg nyelve a felnőttek felé billen, de ez csak akkor lehet probléma, ha gyermekünk csak az Én kicsi pónim világával tud azonosulni, egy kicsit kevésbé csetlő-botló poénokkal dúsított mozival azonban még nem.
De ettől még nagy baj nem történhet, a film ugyanis nagyon is szerethető, és hazafelé el lehet mesélni a gyereknek, hogy igen, a világ már csak ilyen, az emberek néha csőcselékké tudnak transzformálódni, és nem, nem mindig hiszünk azoknak, akiket nem értünk meg. És még el lehet gondolkodni azon is, hogy mi véletlenül nem vagyunk-e ilyen emberek. Pont ez a cél.
7/10
Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
A 85. Oscar-díj jelöltjeinek teljes listájához
2013 legjobban várt huszonöt filmjéhez