A Sicario bármennyire is furcsán hangzik, egy kőkemény Emily Bluntot mutat, azaz Kate Mercert, az FBI-ügynököt, aki társaival egy olyan ügyre bukkan, amit sosem tud majd kitörölni az emlékezetéből. Egyszer azonban hipp-hopp felbukkan egy önjelölt szupercsapat, amelynek tagjai pont azt tűzték ki célul, hogy leszámolnak azzal a mexikói drogkartellel, amelynek nevéhez a szörnyűségek köthetőek. Kate belemegy a buliba, és irány Mexikó, ahol elkezd sodródni az eseményekkel, és magával húz mindenkit, aki beült erre a filmre.

A Sicario nagy mutatványa pont az, hogy ezt a reménytelen sodródást jeleníti meg kegyetlenül magas színvonalon egy thrillerben, méghozzá úgy, hogy még csak időnk és energiánk se legyen feltenni kérdéseket, amelyek egyébként szükségszerűen motoszkálni kezdenek a néző fejében már a játékidő elejétől kezdve. Nem tudni, kik pontosan ezek az emberek, tudjuk, mi a céljuk, de minden valahogy olyan baljós, és tulajdonképpen az sem teljesen világos, mi miért történik ebben a kommandós szupercsapatban.

Denis Villeneuve rendezőről most már bátran ki lehet jelenteni, hogy a legjobbak között van, a Fogságban óta tudjuk, hogy van benne kakaó bőven, a Sicario viszont ha lehet, valami sokkal sötétebb. Ez az utazás is egyre veszélyesebb tájak felé halad, de Villeneuve úgy vezet be mindenkit egy ködös erdőbe, hogy végig elhiteti veled, jó lesz. Ez pedig két órában nagy bravúr úgy, hogy tulajdonképpen csak a film utolsó húsz perce teszi helyre az egész történetet, de akkor olyan elemi erővel csap le mindenkire, hogy azt egy életre nem felejti el senki.

Roger Deakins operatőr csodálatos képei, valamint Emily Blunt, Josh Brolin és Benicio Del Toro fantasztikus játéka egy olyan mocskos kis történettel társul, ami ugyan lehetne kicsit talán komplexebb is, helyenként pedig adhatna némi támpontot a nézőnek, de a drogkartellek elleni harcot ennél hatásosabban talán még egyetlen mozi sem mesélte el. Olyan reménytelen harc sakktáblája ez, amiben csak emberi roncsok lehetnek a bábuk, és még azt sem tudod, ki ezen a táblán a király.

Nem elég egyszer megnézni a Sicariót. Nem tökéletes film, de teljes joggal lesz ott az év legjobbjai között. A végjátékot pedig tényleg sosem fogod elfelejteni. Már biztos, hogy jön a folytatása is valamikor a jövőben, és ez nem biztos, hogy jó hír, úgy lenne jó lezárni ezt a sztorit, ahol Villeneuve és a forgatókönyvíró Taylor Sheridan tette. De a siker nagy úr. Nagyobb úr, mint egy mexikói drogkartell feje, pedig a Sicario után rájuk is nagyobb félelemmel fogsz nézni, mint eddig.