Danny Boyle ritkán téved, Aaron Sorkin forgatókönyvíróval és Michael Fassbenderrel pedig esélye sincs hibázni, de a Steve Jobs csalódás lesz azoknak, akik egyszerű életrajzi filmre vágynak.
Boyle és Sorkin ugyanis felrúgja a hagyományos kereteket, hála a jó istennek, nemrég úgyis készült már egy rettenetes biopic, Ashton Kutcher azóta is verheti a fejét a falba a Jobs - Gondolkozz másképp miatt. Szerencsére az új nekifutás abszolút innovatív módon, jó szakemberekkel készült, és nem igazán azt keresi, hogy mit szeretne látni a néző, hiszen a néző nem tudhatja, amíg nem kerül elé a termék. Pont, mint egy Apple-termék.
A néző nem feltétlenül egy kvázi színházi darabot szeretne látni három felvonásban, de ezt kapja a pénzéért, méghozzá olyan minőségben, hogy attól csak nagyon kevesen fognak elégedetlenkedni, mert hát Fassbender zseniális, Kate Winslethez sem véletlenül vágtak hozzá egy Golden Globe-ot, és még Seth Rogen is nagyon jó Steve Wozniak szerepében, hogy Jeff Danielst már ne is említsük.
A sztori három felvonásból áll össze, három termékbemutató backstage-ébe lehet betekinteni, ahol van minden, intrika, balhé, ordibálás, fenyegetés, mazsorett csoport, melyekért természetesen a kiállhatatlan természetű Jobs tehető felelőssé, akinek a három „felvonás” alatt még valahogy el kell fogadnia Lisát, a lányát is, akiről hallani sem akar. Jobs finom jellemfejlődésen megy át, de nem kell megijedni, nem arról van szó, hogy a kétórás játékidő végére együtt kergetnek majd lepkéket a lányával egy virágos mezőn, de a könyörtelen robotból sikerül legalább pillanatokra kihozni a gyarló embert.
A cselekményt a Jobs körüli emberekkel folytatott párbeszéd teszi ki, akik egytől egyig emberiek próbálnak maradni a borzalmas egyéniség mellett, megtörnek, meghasonulnak, de valamiért mégsem tudnak szabadulni Jobstól. Hogy mennyire hiteles az egész? Annak kell lennie, hiszen Sorkin, aki Walter Isaacson könyve alapján írta a sztorit, meggyőzte Wozniakot, hogy felügyelje a szkriptet, nehogy már ne legyen valósághű, de beszélt a többi kulcsszereplővel is, még Jobs lányával, Lisával is, aki egyébként Isaacsonnak nem volt hajlandó megszólalni.
Így a Steve Jobs egy lelketlen emberről készült film, amit lelkes kezek raktak össze, az embernek nincs nagyon kedve utána Apple-termékekre nézni, de a helyzet inkább az, hogy azok fogják majd élvezni, akik jó színészi játékokra vágynak, bírják a jól megírt dialógusokat, és nem bánják, ha egy film valahogy inkább színházi élményt nyújt. Fassbender előtt pedig le a kalappal.