Egyből le kell szögeznünk: egyáltalán nem olyan pocsék az új Ghostbusters. Csak valamit jobb, ha tudsz: ha férfi vagy, meglehetősen gyűlölni fog, kiröhög, de nem tart eléd görbe tükröt, és ebből egy kicsit sem csinál titkot.
Hogy Paul Feig mennyire vonzódik a nőkhöz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rendre leforgat különféle sikerfilmeket, szerethetően prosztó, és nem utolsósorban női verzióban, a Másnaposokból lett a Koszorúslányok, a James Bond-filmekből A kém, a ’80-as évek buddy cop movie-jaiból a Női szervek. De hogy egy régi filmet konkrétan rebootoljon ugyanazzal a címmel, arra még nem volt példa. A Szellemirtók hála istennek nem lett pocsék, de ilyen nősoviniszta filmet nem is biztos, hogy lehetett látni eddig moziban.
És egyébként nem is azzal van a baj, hogy izomból megy neki a férfi nemnek a Ghostbusters. Ha vannak hímsoviniszta mozik, amiken akár bevalljuk, akár nem, halálra tudjuk röhögni magukat, igenis kijár a nőknek is egy olyan, amiben tárgyként kezelik a férfiakat, és ott lövik tökön őket, ahol csak érik. Az egyetlen bajom ezzel, hogy pont a Szellemirtók rebootja lett ez a film. Paul Feig csajokra fazonírozott akció-vígjátéka rohadt vicces tud lenni, nagyon jók a karakterei, de egy idő után kínosnak éreztem, hogy férfiként nézem.
Mert mit tudunk meg a filmből? Az összes férfi karakter teljesen agyalágyult, semmirekellő, aki egy férfinek dolgozik, lásd: a polgármester titkárnője, egy barom. A szellemet a tökénél kell lőni, mert ott kell lőni, értsd már meg. A béna férfiak miatt (sic!) kell felragasztani veszélyt jelző csíkot a különféle eszközökre, ennek megállapítása után kötelező a high five. Slimernek felesége van, rúzsos, belőtt hajú, mert ki tudja, miért.
Paul Feig és forgatókönyvíró társa, Katie Dippold izomból kiáltják ki a girl powert, és ha valaki gyűlölni fogja ezt a filmet valamiért, hát ezért biztosan. Pedig a Szellemirtók bőven ad okot bólogatásra a régi rajongók számára is, a látványvilág elképesztően szép, a szélesvászonból kinyúló emberek/szellemek/lézerek még térhatásúbbá teszik az élményt, a csajok karakterei pedig inkább a rajzfilmeket, mint a régi mozikat idézik, de még ezzel sincs semmi baj. A McCarthy–Wiig–McKinnon–Jones négyes jó választás volt, jól működnek együtt, mindegyikük személyisége illik a Szellemirtók-filmekhez, a castingon tehát nagyon jó munkát végeztek.
A sztori egyébként viszonylag ügyes: Erin Gilbert (Kristen Wiig) szeretne végre komoly tudósként élni, de előkerül egy rég nem látott tudóstársával, Abby Yatesszel (Melissa McCarthy) írt könyve a szellemekről, így az egyetem nem tudja komolyan venni. Erin felkeresi Abbyt, majd rövid úton egy szellemvadászat részesévé válik, és innen már nincs megállás, a nemsokára négyesfogattá bővülő csapat elkezd különböző furcsa lényekre vadászni, miközben egy férfi, akit a világ mindig is lenézett, portált akar nyitni a szellemek nagyobb csapatának, hogy ugyan jöjjenek át, és tarolják le a Földet.
Nem is a sztorival van baj, és főleg nem a csajokkal. Még csak a poénok számával sem, hiszen nagyon sok és nagyon erős beszólás van a filmben, hatalmasakat lehet röhögni időnként ezen a négy szellemvadász nőszemélyen. Amellett, hogy a tökmorzsolgatást izomból, a kreativitás minden mellőzésével kapjuk az arcunkba, rémes kameókkal van tele a film. Bill Murray szerepe inkább kínos, Dan Aykroyd és Ernie Hudson még szódával elmennek, de Sigourney Weaverrel nem volt kegyes a forgatókönyv.
Feig kínosan ügyel arra, hogy minden és mindenki, aki valaha is fontos volt a Ghostbustersben (kivéve sajnos Rick Moranis, aki már semmilyen forgatást nem vállal), előkerüljön a közel két óra alatt, csak éppen elég suta, vagy kifejezetten érthetetlen módon. Murray úgy néz ki, mintha gyorsan túl akart volna esni az egészen, de neki jutott a legtöbb megjelenés a filmben. Tulajdonképpen sajnáltam Murrayt, látszik rajta, hogy rádumálták, és csak a cím kedvéért van jelen.
Az sem túlságosan kerek, hogy ha a lányoknak olyan kevés pénzük van, hogyan képes az őrült tudós McKinnon karaktere állandóan, szinte pillanatok alatt valami új, nagyon durva szellemvadász fejlesztéssel előállni, de úgy gyártja az eszközöket az a lány, mintha egy nap 48 órából állna, ő pedig nem aludna egy percet sem. Mindegy is, ne keressünk ilyesfajta rációkat a Szellemirtók új, egyébként kifejezetten vicces verziójában, azt viszont kifejezetten szeretném (és ezt úgy mondom, hogy utolsó leheletemig tisztelem és szeretem a nőket), ha a női egyenjogúságot nem klasszikus filmek férfiszellemeket tökönlövős rebootjával hirdetnék, mert ezzel pont az ellenkezőjét éri el a kedves rendező úr.