A Tabu vasárnap indul az HBO Go-n, de mi már láttuk az első részét. Egyelőre nem sokat tudtunk kibogozni belőle, de ami egy óra alatt lezajlott, az egy veszettül hangulatos cucc képét vetíti elő.

A történetet Hardy apja írta, a főszerepben a fia, ami önmagában már bőven elég okot ad arra, hogy ezt a furcsa minisorozatot nagyon is kedveljük, és bizony van is miért kedvelni, hiszen Tom Hardy az első részben sem felejt el izomból Tom Hardy lenni, Őtomhardysága legjobb formájában tündököl a tévék képernyőjén, borúsan néz, kemény, mint a platinába öntött Paksi Endre, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy pontosan tudom, mi a franc fog történni a következő epizódban. Horror lesz? Thriller? Történelmi dráma? Akciófilm? A fene se tudja. És ez igazából nem rossz dolog.

A Tabu, ez a nyolcrészes minisorozat annyit árult el egy rész alatt önmagáról, hogy velejéig sötét lesz, hogy ez biztosan így is maradjon, skandináv rendezőket hívtak hozzá, Tom Hardy pedig egy olyan fazont alakít benne, akit James Delaneynak hívnak, a mindenki szerint totálisan megőrült apjának temetésére jön haza, ahol egyébként igencsak meglepődnek azon, hogy egyáltalán életben van. Delaney ugyanis Afrikában tengette mindennapjait, és láthatóan hazahozott onnan magával valamit, amit társadalma nem ért, ez a valami pedig egész valószínű, hogy közel áll a mágiához.

A kegyetlen férfi és féltestvére a hagyatéki tárgyalásra készül, és nem babra megy a játék, hanem földre, hiszen a fater birtokában volt egy olyan terület, amely nagyon fontos lehet a Brit Kelet-indiai Társaságnak. A Társaság tagjai bármire képesek lennének a földért, Delaney pedig lazán belengeti, hogy őt az sem érdekli, ha 12 embert herél ki, ha meg kell védenie a tulajdonát.

Lesz itt nemulass, mivel Delaneyt, ahogy apját, mindenki őrültnek nézi, de van valami nagyon sötét titka, amit az első részben csak úgy halványan sejtetnek. És persze hogy ne spoilerezzek, én sem árulok el, hogy mi az. A pilot pont olyan szűkszavú és kemény, mint Hardy karaktere, ami nagy szó egy nyolcrészes sorozat esetében, de ettől még nem lassú folyású darab a Tabu, csak nem rág a szánkba mindent. A látvány első osztályúan nyomasztó, a történet néha kifejezetten horrorisztikus, bevillannak a kötelező meztelen testek, a vér, de mégis van egy olyan érzésem, hogy ezt az egészet nem a nagyon csavaros történet, hanem Tom Hardy fogja elvinni a hátán.

Ez állítólag álmai szerepe, kicsit olyan, mintha az eddigiekből lenne összegyúrva, ami mondjuk elég jó hír, egy kis Lawless, egy kis Mad Max, mindez a 17. században Ridley Scott produceri felügyeletével. Még egy-két rész kell neki, hogy beinduljon, de a fenébe is, ez az első annyira ügyesen mutatott meg ezt-azt ebből a rettenetesen sötét, rémisztő ki tudja, miből, hogy kíváncsi lettem, és maradok. Hardy miatt is, persze. Vasárnaptól, azaz január 8-tól már mindenki nézheti feliratosan az HBO Go-n.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában