A Valerian és az ezer bolygó városa lesz az év egyik legmegosztóbb filmje. Luc Besson és a marketinggépezet ugyanis elintézte, hogy az legyen. Eleve úgy hirdették, hogy csak Besson kultfilmjeit írták fel a kedves rendező úr neve mellé, így lehetett arra számítani, hogy a szebb napokat látott direktor most megint valami egészen komoly munkát tesz le az asztalra, ami régi nagy híréhez lesz méltó. De aki komolyabban megnézte a trailereket, az tudta, hogy ez nettó baromság. Már az előzetesekből is az jött le, hogy ez bizony egy korrekt sci-fi mese lesz, ami jobb esetben illeszkedik majd a képregénysorozathoz, amiből készült.

De aki két lábbal a földön állt, az tudta, hogy Bessont már régen elvesztettük. Maximum aranyos mozikat tud készíteni, de fontosakat nem, és bizony a Valerian sem lesz a nagy visszatérése. Ez mind benne volt a „nagyon látványos” előzetesekben. Aki viszont ennek ellenére az új Ötödik elemet akarja látni közel két és fél órán keresztül, az nagyon dühös lesz. De nagyon-nagyon dühös. A szereplői ugyanis nem tökéletesen castingoltak, a cselekménye csapong, a hangvétele pedig néha olyan meredek fordulatokat vesz, hogy az ember kínosan elkezdi inkább szürcsölgetni a kóláját, hátha úgy könnyebb lesz.

A Valerian és az ezer bolygó városa nem rossz film, ha mindössze annyit szeretnél, hogy 137 percen keresztül a szokás szerint kellemesen elnagyolt, akár emberszerű, akár bármilyen űrlényszerű Besson-karakterek kavarogjanak egy nagy kalandban, vagy inkább nagy mesében, amit körülölel egy kellemes sci-fi köntös. Lehet, hogy a CGI nem mindig fantasztikus (ami mondjuk abból a szempontból kissé furcsa, hogy ez minden idők legdrágább francia filmje), de néha ettől olyan kellemes retróérzése lesz az embernek, mintha direkt lenne így, de valószínűleg sajnos ez nem igaz.

És igen, lehetett volna jobb főszereplőket is találni Dane DeHaan és Cara Delevigne helyett, de ez a két fiatal színész isten bizony minden tőle telhetőt megtesz, és bár nem szikrázik közöttük a levegő, azért el lehet hinni nekik, hogy vonzódnak egymáshoz. A nagyobb baj a főgonosz, aki igazából annyira súlytalan és lényegtelen ebben a filmben, hogy nagyjából olyan, mintha ott sem lenne, pedig a Valerian elbírt volna egy fajsúlyosabb genyát, akitől lehet félni, de ez a genya annyira gyenge, hogy a film nagy részét fogságban tölti, aztán majdnem legyőzik szimpla emberi szóval.

A történet egy kicsit olyan, mintha különféle apróbb epizódokból lenne összetákolva, amik egyébként lazán, de összetartanak, és ez kétféle módon csapódhat le az emberben. Vagy úgy, hogy az egész egy kalap szar, vagy úgy, hogy ez egy tökéletesen kiszámíthatatlan kaland, amit pillanatokra előkerülő epizódszereplők népesítenek be, hogy aztán eltűnjenek a süllyesztőben, néha komolyabb funkció nélkül. Mint egy hatalmas cirkusz, olyan. Ebben a cirkuszban vannak fura lények, fura emberek, fura járművek, és nagyon ügyesen megkomponált akciójelenetek, amik egyébként annyira kreatívak néha, hogy az ember már azt hinné, Besson tényleg visszatér régi formájához, de nem, erre esély sincs.

Mi inkább a nagy kalandot láttuk ebben a filmben, és egy korrektül összerakott sci-fi mesét, de lehet, hogy csak azért, mert már az előzetesek alapján sem gondoltunk mást a Valerian és az ezer bolygó városáról. Korrekt. Nem klasszikus. Nem hibátlan. Nem Besson visszatérése. Nem ez fog meggyőzni arról, hogy Rihannát érdemes lenne színésznőként alkalmazni, eltiltani a filmezéstől viszont nem lenne hülyeség. Tele van hatalmas logikai bakikkal, és akadnak benne konkrétan kínos jelenetek is, amiket látvánnyal próbálnak meg eltusolni, és valahol sikerül is nekik, talán azért is, mert bizonyos pontokon megidéződik Besson jobb korszaka is.

Azt viszont tényleg jobb belátni, hogy Luc Besson már sosem lesz a régi. Kellemes meneteket, mint ez vagy a Lucy viszont még össze tud kalapálni, csak ne várjunk tőle túl sokat. A legjobb, ha semmit sem.