Miután egyre népszerűbb itthon is ez a valóban ritka érdekes sportág, és a honi amerikai foci origója a Budapest Wolves, elmentünk megnézni egy meccsüket. De nem ám a lelátóról, hanem a csapat részeként. És most megfogjuk a kezed, és megmutatjuk, mit láttunk, hallottunk.
Hosszú évekig jártam budapesti alsó osztályú felnőtt, illetve országos utánpótlás focimeccsekre játékvezetőként, így pontosan tudom, mekkora érdeklődést váltanak ki ezek az események. A felnőtt bajnokikra kábé senki, a gyerekekére a szülők jártak ki, és valószínűleg ez így a legjobb mindenkinek. Na és mit látok, mikor megérkezem a Budapest Wolves 2 meccsére? Ezt:
Oké, ez nyilván nem számít tömött lelátónak, de azért az MTK gurulósfoci-csapata könyörögne a receptért. És mindez egyébként még hanghatássokkal is járt, kórusban biztatták a srácokat a védekezésre, miközben a magyar amerikai foci egyik leghíresebb alakja, Kovács Sankó Sándor közvetíti a második számú csapat bajnokiját. Ja és a bejáratnál relikviákat árultak, a Wolves-sapkától a pólóig számtalan fasza cuccot vehettek a rajongók. Igen, rajongók, nyugodtan mondhatjuk így. Mi lesz még itt a felnőttek meccsén?
Na erre jóval később kaptam választ, mint amire bárki számított, ugyanis az előmeccs négyszeri(!) hosszabbítás után dőlt csak el. És ráadásul a vendégek nyertek. Így a fő attrakcióra, a Budapest Wolves–Miskolc Steelers ütközetre
egy óra csúszással került sor. Amíg melegítettek a nem kis darab fickók, a csapat és az egész ország egyik legjobb és leghíresebb alakjával, Bencsics Márkkal trécseltünk.
A quarterback (irányító) Achillese sérült meg, így ki kellett hagynia a meccset, ám elmondta, hogy mivel már lecsúsztak a bajnoki döntőről, így jobb is, ha kicsit pihen, mert iszonyúan túlterhelt az egész csapat, ugyanis a magyar mellett az osztrák ligában is indultak, valamint a Bajnokok Ligájában is szerepelhet a Wolves. A héten Milánóban játszanak, de Márk inkább elengedi azt is, csakhogy az osztrák bajnokságban játszhasson, mert "mindenképp a rájátszásba szeretnénk jutni".
A Miskolc-meccsel kapcsolatban is szkeptikus volt, épp a rengeteg sérült miatt, hiszen a keret messze nem olyan mély, hogy elviselje a legjobbak kidőlését. Többre nem maradt időnk, mert Mr. Trash Talk bicegve, sérült lábbal is ment, hogy mindenben segítsen a csapattársaknak. Értsd: mindenben!
Vizet vitt, tanácsot adott, biztatott, átbeszélte a taktikát az edzőkkel, jött-ment, megfigyelt, és melegített a csapattársakkal. Mert miután a meccsen pocsékul ment a snappelés (amikor a center feladja a labdát az irányítónak) a csapatnak, hiszen onnan is hiányzott fontos ember, gyakoroltatott gyorsban a pálya mellett.
A meccsből viszonylag keveset láttam a pálya ezen oldalán, ugyanis az emberhegyek végig vonultak az oldalvonal mellett, együtt rezegtek a pályán lévőkkel, az edzők minden pillanatban ugrásra készen álltak, hogy reklamáljanak az orruk előtt ballagó sporinál, na meg mert bármikor jöhetett a csapatrészek közti váltás. Folyamatosan élesnek kell lennie edzőnek és játékosnak egyaránt. Az oldalvonal mellett persze főleg a cserék takarták a kilátást, a másik csapatrész minden támadásváltásnál megbeszélést tartott.
“A 72-est meg kell büntetni, ugye tudjátok?! De mindenki maradjon nyugodt! Hallod, te is, csapatkapitány vagy!„
És nem, ezt nem egy törlesztés, sportszerűtlen edzői utasítás, hanem a sportág szerves velejárója. Ha egy védő a sérülés okozás veszélyével csap oda, azt bizony nem felejti el a sértett csapat. Itt kőkemény íratlan szabályok is vannak.
Eközben nem lehetett nem észrevenni a meccs feszültsége ellenére áradó nyugalmat, fegyelmet és rendet. Mindenki tudta, mi a dolga, buzdította, kiszolgálta a másikat, az edzők pedig harmóniában váltották egymást. Ezt hogy kell érteni? Természetesen van egy főedző, Kovács István, aki mindenkiért felel, ám amikor ő az egyik csapatrésszel taktikázik, akkor az offenzív vagy a defenzív koordinátor felel a pályán lévő egységért.
Fun fact: a védelemért felelő tréner egy Szlovákiában élő amerikai srác, aki korábban profi kosárlabdázó volt. De nyilván kint még a kosarasok is jobban értenek ehhez a focihoz, mint nálunk mondjuk bárki.
A meccs talán legszebb jelenetét a Steelers egyik színes bőrű visszahordója hozta össze, aki touchdownig (az ellenfél célterületére viszi be a labdát, 6 pont) futott az egyik puntból (támadáscsere, kézből rúgás). "Ez vajon miért van még mindig Magyarországon? Miért nem osztrákoknál játszik?" – tanakodtak Márkék. "Talán oda nem férne be" – mondta az egyik épp pihenő védő, mire a sérült irányító és a szintén maródi, kétajtós szekrény méretű falember kikerekedett szemmel vágta rá egyszerre hogy: de, simán. És egy szikrányi szidás és irigység sem volt a hangjukban.
És naná, hogy tök profi kiszolgálásban részesültek ezek a hegyomlásnyi arcok, a kispadok mellett három fiatal lány a pultnál készítette, adagolta és osztotta a vizet és az izotóniás italt.
Nekem a legszembetűnőbb az volt, hogy nemcsak egymással voltak harmóniában, békében és egységben játékosok, hanem velem is, akiről fogalmuk sem volt, miért ólálkodik ott közöttük a 170 centijével, fényképezővel, pofátlanul benyomulva az aurájukba, néha a pályára, és lesve a meggyötört arcokat és a taktikát.
Ők kedvesen kerülgettek, készségesen válaszoltak, pedig rám is ülhettek volna, és akkor sose tudnád meg, mi történt a Láng pályán. Pedig maradandó élmény, mert ezek a srácok azért gyötrik magukat három különböző ligában, mert imádják ezt a játékot, nem pedig a nagy lóvéért. És a drukkerek ezt értékelik is. Például azzal, hogy kimennek, ami nálunk a siker egyik legnagyobb értékmérője. Menj ki te is egyszer, szeretni fogod.
Egyébként a végeredmény: Budapest Wolves–Miskolc Steelers 16–28
Van egy összefoglaló is meccsről:
Ez az NFL-kisokos lesz a legjobb barátod, ha most akarsz rácsúszni az őrületre