Kaptunk egy új vezért a fociválogatott élére, aki remek ütemben október végén aláírt, majd minden idők leghosszabb ideig nem meccselő kapitánya lett. Georges Leekens egészen addig jó edzőnek is tűnt – azóta viszont inkább az új Pintérnek.
A belga szakembert egyáltalán nem zökkentik ki olyan apróságok, mint például hogy az általa irányított válogatott kínos vereséget szenved hazai pályán Kazahsztántól, majd Skóciától is. Ő pont ugyanúgy hányja ránk a pusztítóan semmitmondó, szakmainak tűnő gondolatait, mint ahogy tette azt közel fél éven keresztül kvázi munka nélkül.
„Megvoltak a helyzeteink, csak azokat nem váltottuk sajnos gólra, de szervezettebbek voltunk, és a mentalitásunk is jobb volt, mint Kazahsztán ellen. Legalább döntetlent megérdemeltünk volna. A teljesítmény rendben volt, szerintem a helyszínen lévő és a televízió előtt ülő szurkolókat is kiszolgáltuk, szépen irányítottuk a mérkőzést.”
Ez egy tipikus magyaros nyilatkozat, ami egyrészt rávilágít, miért kaphatta meg ő a válogatottat a semmiből, másrészt viszont felettébb bicskanyitogató két égés után úgy dobálni két kézzel a közhelyeket, mint Dévényi Tibi bácsi a pontos labdákat.
A pintéri elemek nemcsak itt köszöntek vissza, Leekens úr a bírózást is villámgyorsan eltanulta kitűnő magyar kollégáitól.
A skótok elleni vereség után megemlítette, hogy talán érdemes lenne visszanézni, hogy az ellenfélnek megítélt tizenegyes valóban jogos volt-e, és szerinte Szalai sem kapott meg egy tizenegyest. Ezek után már csak azt nem értjük, miért nem beszélt az elbukott három pontról.
De maradjunk még a meccseknél, ahol olyan ordító blődségeket húzott, melyeket egy közepesen felkészült laikust drukker is felhúzott szemöldökkel nézett. A kazah válogatott ellen egy olyan 4-4-2-vel állt fel, ahol két tükörszélső segítené a csatárokat, belül pedig két, amolyan box-to-box középpályásnak kellett volna mozgatnia a csapatot.
Ebből az egyik az a Kleinheisler volt, aki tökéletesen alkalmatlan mozgatni egy csapatot, mert szinte mindenre alkalmatlan, és eközben még védekeznie is kellene.
Nem is sikerült egyik sem neki. Társa a másik kazah légiós volt, Elek Ákos, aki magyar szinten jó védekező középpályás, de az előre játékban nem annyira erős, nem futja be a két tizenhatos közötti területet.
A helyzet az, hogy magyar csapatok a legritkább esetben játszanak 4-4-2-ben, eleve nem ebbe nőnek bele, de még ennél is fontosabb, hogy nincs is olyan magyar középpályás, aki képes erre a szerepkörre – Gera Zoltán már 38 éves, ne várjuk vissza őt.
Éppen ezért nem is rakta fel egyik korábbi kapitány sem 4-4-2-ben a válogatottat, a meglévő belső középpályások vagy védekezni tudnak, vagy támadni. Vagy ugye egyiket sem.
Nagy Ádám a legképzettebb taktikailag és technikailag is, ám a kapitány még nem döntötte el, hogy 6-os vagy 8-as pozícióban lenne-e ő jó. A 8-ashoz nem elég magas, és ezt nem mi mondjuk! Pintér Ádám inkább középhátvéd, de maximum szűrő, még talán Pátkai volt a legalkalmasabb a szerepre, de csak Kleinheisler cseréjének használta Leekens.
Apró csavarás a védelemben is volt Kazahsztán ellen, a Fradi tartalék jobboldali védőjét tette meg balbekknek, Botka nem is tudta megugrani a szintet. Skócia ellen változtatott is: három belső védőre. Ez a másik, amit nem szoktak játszani magyarok, de azért valamivel jobban ment, mivel többen biztosítottak Kleini mögött. Egész egyszerűen botrányosan nyúlt a meglévő kerethez, még ha tudjuk is, hogy az szűk, és hiányzik belőle a minőség. De Kazahsztán megmutatta, hogy szervezettséggel lehet nyerni, persze elég lenne megnéznie a Dárdai-csapattól egy meccset.
Szóval jelen pillanatban nem kizárt, hogy hamarosan kiderül az is, hogy a kliséhalom és az elegáns szemüveg mögött nem is nagyon van más.
Taktikai erőlködés, vereségek utáni indokolatlan elégedettség, minimális kapcsolat a valósággal, a játékvezetők fokozatosan erősödő vegzálása. Valahonnan ismerős.
Egyelőre annyi a biztos, hogy Leekens tényleg felkészülésre használta az erre való meccseket, és még akár az is kisülhet belőle, hogy a Nemzetek Ligájára összeáll ez az apró darabokra széthullott csapat. De pillanatnyilag ahhoz van közelebb, hogy Pintér Attila sorsára jusson, aki gyorsan eltapsolta az esélyét, az első tétmeccse után repült – a közhelyszótárával együtt.
(Fotó: MLSZ; MTI / Illyés Tibor)