Ezt a meglepő, de annál szimpatikusabb kijelentést a Manchester United spanyol játékosa, Juan Mata tette.

Mata egész pontosan az 'obscene', vagyis obszcén szót használta, amit ebben az esetben fordíthatnánk úgy is, hogy: betegesen, mocskosul, gusztustalanul, vagy simán csak durván soknak.

Ezt a Salvados című spanyol televíziós show-ban nyilatkozta:

A futballal nagyon jól lehet keresni ezen a szinten. Olyan, mintha burokban élnénk. A társadalom többi rétegével összehasonlítva nevetséges, felháborítóan nagy összegeket keresünk.

Juan Matát a Manchester United 2014-ben a Chelsea-től vette meg 37 millió fontért, és 150 ezer fontot (60 millió forint) keres hetente.

De hogy mennyire a földön jár a spanyol, így folytatta:

A foci világában teljesen normális a fizetésem, viszont Spanyolország 99.9%-ához, vagy akár a világ bármelyik részéhez viszonyítva ez betegesen, szemérmetlenül nagy mennyiségű pénz.

És még nincs vége Mata józanságának, a fiatal játékosok hozzáállását is szóvá tette:

Minden játékos azt hiszi magáról, hogy ő Diego Maradona, ha egy nagy klubhoz igazol. Velünk is így volt, de a mai fiatalokkal pláne. Úgy viselkednek, mint a rocksztárok: extravagáns ruhákat hordanak, menő autókkal járnak. Néha félre kell hívni őket egy-két szóra.

Azt is mondta, hogy hajlandó lenne engedni a fizetési igényeiből, ha cserébe emberközelibbé válna a foci. A labdarúgást imádja, szeret játszani, edzésre menni, de a sportág üzleti oldalát nem élvezi.

Sokkal több Juan Matára lenne szükség, akkor jobb hely lenne ez a világ.

(Forrás: The Guardian)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés