Egy mexikói nő látott valami furcsát a Kaliforniai-félszigeten, levideózta, majd ahogy az ilyenkor lenni szokott, egyből beindultak a találgatások. Neki szent meggyőződése, hogy ufót látott – sőt, az év első ufóészleléseként hirdeti a címben –, de természetesen hittestvérei is mellette állnak. Szerencsére a többség azért óvatosabban bánik a szavakkal.

A vegytiszta konteóhívők fejében természetesen egyből villogni kezdett a lámpa, hogy ez valószínűleg egy idegen eredetű valami lehet – netán repülő, vagy az anyahajóról kihajított földön kívüli lény, amely épp zenben van, ki tudja. A felvételt már több mint 160 ezren látták, a földhözragadtabb polgártársaink ugyanakkor úgy vélik, egy jetpackező tag lehet a videón, netán egy furcsa alakú, héliummal töltött lufi, mások pedig a felvétel valódiságát kérdőjelezik meg.

A Virality TV Youtube-csatornának a magát ufószakértőként hirdető Pedro Ramirez is kifejtette álláspontját, aki először is leszögezte:

  • a felvétel valódi,
  • másrészt pedig kurvára ne csodálkozzunk, hogy a rengeteg rakétaindítással és -kísérlettel – amit az utóbbi időben a SpaceX vagy a NASA végez – magunkra vontuk az idegenek figyelmét.

(Egyperces néma csend.)

Azt mondjuk nem vágjuk, miért éppen a mostanában nagyon aktív Észak-Koreát hagyta ki a felsorolásból – ha valakik, ők tényleg a nyakunkra hozhatják az idegeneket, de ne aggódjunk, a nagyvezír serege meg is küzdene velük. Hiszen ne feledjük, Kimnek szuperereje van:

Visítani fogsz, ha megtudod, az észak-koreai diktátornak milyen szuperereje van

Sok cifra dolgot olvastunk már Kim Dzsongunról, de ez talán mindent visz.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés