Ez a srác összedobott egy olyan polaroidot, amely gifeket készít

Gondoltál már valaha arra, hogy milyen lenne animált képeket kinyomtatni? Ha te nem is, a New York-i Abhisnek Singh igen, aki többek között 3D-nyomtatóval elkészített alkatrészekből rakta össze a gépet, amely első ránézésre egy polaroid felturbózott, 21. századi másának tűnik.

És nem csak annak tűnik: az InstaGif NexStep ugyanis hasonlóan működik, mint legendás társa. Miután bekapcsoltad, megnyomod azt a bizonyos gombot, majd nemsoká érkezik is a varázslat, amely esetünkben nem álló-, hanem mozgókép.

A gép egy kijelzővel ellátott kazettával örvendeztet meg minket, amelyen egy 3 másodperces gif látható. Viszont ahhoz, hogy egy újabb (mozgó)képet készítsünk, a kazettát vissza kell helyeznünk InstaGifbe, a régi pedig ugye törlődik. Így a gép nem igazán alkalmas arra, hogy a kezünkben tartott felvételekkel megajándékozzunk valakit, viszont ha a mozgóképet nem szeretnénk végleg elveszíteni, akkor a számítógépre is elmenthetjük.

A fejlesztő a projekt dokumentációját és a működéséhez szükséges forráskódot is elérhetővé tette, hogy lényegében bárki elkészíthesse magának a gépet – na persze az nem árt, ha értünk az efféle dolgokhoz, na meg a megfelelő berendezéssel is rendelkezünk.

Például azon nem csodálkoznánk, ha az amúgy remek alapötletet valaki továbbfejlesztené, és a kazettás megoldást egy hatékonyabbra cserélné – olyanra, amelyet örök emlékként megőrizhetünk: a zsebünkbe tehetjük, egy könyvbe, egy albumba, akár ki a falra, vagy a fiókunk legaljára, vagy talán a legszebb: odaajándékozhatjuk valakinek. A kommentelők között egyesek napenergiával feltöltött e-papírban, mások mesterséges intelligenciával megspékelt szuperpapírban látják az esetleges megoldást, akárhogy is, kíváncsian várjuk a folytatást.

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon