A Samsung három új telefonnal esett neki 2017-nek

A koreai gyártó érthető módon szeretné maga mögött hagyni a rossz emlékű 2016-ot, és ezért meg is tesznek mindent: az év első napjaiban a teljes Galaxy A-szériát frissítették, nem is akárhogy.

Jó hír, hogy a Samsung továbbra is kitart amellett, hogy a prémium megjelenés és funkciók nem csak a csúcskategóriás telefonokat illetik meg, így az A-széria nem csak megjelenésben veszi fel a versenyt a jóval drágább telefonokkal, de olyan dolgok is megjelennek benne, mint a gyorstöltés, a vízálló kialakítás, valamint az ujjlenyomat-olvasó.

A felső-középkategóriás Galaxy A7 emellett kapott egy egészen tekintélyes, 5,7 colos, full HD felbontású Super AMOLED-kijelzőt, az 1,9 GHz-es, nyolcmagos Exynos 7870 procival, a 3 GB RAM-mal és a 3600 mAh-os akksival pedig a teljesítményére sem lehet panasz. Csúcstelefonokat megszégyenítő adalék, hogy az A7-nek nem csak a hátlapi, de

amit még a Galaxy S7 sem mondhat el magáról.

Nem sokkal marad el az A7-től az új Galaxy A5 sem, ami ugyanazzal a specifikációval érkezik, mint a nagy testvére, csupán kijelzőből és akksiból kapunk valamivel kevesebbet: a telefonban egy 5,2 colos, full HD felbontású kijelzőt és 3000 mAh-os akksit találunk.

Ennél valamivel gyengébb specifikációval érkezik a Galaxy A3, amibe 2 GB RAM-ot és egy 13, valamint egy 8 megapixeles kamerát raktak, a processzora pedig egy 1,6 GHz-es, de szintén nyolcmagos Exynos proci.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon
Bezár