Az emberi civilizáció jóval egyszerűbben is elpusztulhat, mint azt eddig véltük

A vulkánok és óriás meteoritok olyan erőteljes geológiai veszélyek, amelyek globális szintű pusztítást okozhatnak. A legutóbbi kutatás szerint képesek arra is, hogy az emberiséget a civilizáció előtti állapotába taszítsák.

Az úgynevezett szupervulkánok egyetlen kitörés alkalmával több mint 1000 köbkilométer anyag kilövellésére képesek – ezt nevezzük szuperkitörésnek. Ez a mennyiség elegendő egy teljes kontinens beterítésére és az időjárási mintázatok megváltoztatására évtizedekre. A Bristoli Egyetem kutatói azt vizsgálták, milyen gyakorisággal történhettek a legnagyobb kitörések. Elemzésük szerint két kitörés közötti idő csak kicsivel hosszabb, mint a civilizáció kora, melyet a 12 ezer éve bekövetkezett mezőgazdasági forradalomtól számít a tudomány.

A vulkánok jóval fenyegetőbbek civilizációnkra, mint azt eddig hittük

Jonathan Rougier statisztikatudományi professzor elmondta, hogy egy korábbi, 2004-ben végzett elemzés szerint szuperkitörések minden 45-714 ezer évben történnek, ami a civilizáció koránál jóval tágabbi időkeret. Ugyanakkor hozzátette: „A most publikált tanulmányunk szerint 5,2–48 ezer évenként történik egy kitörés.”

Mások is tartanak a szupervulkánoktól:

Ezek a tudományos tények borítják ki leginkább az internet népét

Tudtad, hogy egy átlagember évente 460 rovart is elfogyaszt? Vagy hogy a kék bálnának van a világon a legnagyobb pénisze, amely több mint 2,5 méteresre is megnőhet? Hát azt, hogy több ember haláláért felelősek az ételautomaták, mint a cápák? Akad egy csomó olyan tudományos tény a világban, amelyet elhinni és elképzelni is egyaránt nehéz.

Geológiai kutatások szerint a két legutóbbi szuperkitörés 20 és 30 ezer éve történt. Rougier arra a következtetésre jutott, hogy egyszerűen szerencsések voltunk, hogy azóta nem tapasztaltunk meg szuperkitörést. Fontos azonban kiemelni, az, hogy az elmúlt 20 ezer évben nem volt szuperkitörés, nem jelenti azt, hogy esedékes a következő. A természet nem ennyire szabályszerű. Az viszont kijelenthető, hogy a vulkánok jóval fenyegetőbbek civilizációnkra, mint azt eddig hittük.

Ezt olvastad már?

A NASA mutatott két fotót az Antarktiszról, és bizony nem fogják feldobni a napodat

A nyár egyik legsúlyosabb környezettani híre az volt, hogy az Antarktisz nyugati részén található Larsen C jégtömbről leszakadt egy gigantikus jégdarab. Természeti katasztrófának azért nem nevezhettük az eseményt, hiszen a közvetlen hatását még nem érezzük, váratlan pedig semmiképp sem volt, hiszen a hatalmas jégtömböt már régóta figyelték a tudósok, és egy ideje már levegőben lógott, hogy mindez bekövetkezik.

(forrás: BBC, MTI, Express)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon