Az ok nem az, amire gondolnánk.

A sebességet a biztonsággal szokás összefüggésbe hozni: ha kisebb a sebesség, kisebb a baleseti kockázat. Ez igaz, Hollandiában viszont nem ezért csökkentik a sebességet 100 km/h-ra,

hanem a nitrogéncsökkentés érdekében.

Az ország ugyanis évek óta túllépi az Európai Unió nitrogén-kibocsátási határértékeit, ezért májusban már bírósági határozat kényszerítette építési munkák ezreinek leállítására, vagy szüneteltetésére.

A nitrogén-oxidok azonban nemcsak az építőiparban használt dízelgépekből, hanem – főleg a dízelmotoros – autókból és teherautókból is származnak, a kibocsátás pedig kisebb sebességnél kisebb.

Az intézkedést Mark Rutte miniszterelnök jelentette be, de ő is elismerte,

hogy a sebességkorlátozás "pocsék lépés", amely senkinek sem tetszik,

ám ez járul hozzá a legjobban a célok eléréséhez.

Ezenkívül az állati takarmányok fehérjemennyiségét is szabályozzák, ezzel elősegítik az nitrogéntartalmú ammónia csökkentését az állatok vizeletében. A talajban vagy a talajvízben található, általában nitrátok formájában előforduló nitrogén ugyanis a mezőgazdasági műtrágyákból, vagy szennyvízből származik.

Hollandiában az egy főre eső nitrogén-kibocsátás az EU átlagértékének négyszerese,

ennek becslések szerint 61 százaléka származik a mezőgazdaságból. A következő hónapokban további lépéseket tesznek az Európai Unió kibocsátási határértékeinek teljesítéséért.

Ez is érdekelhet:

Autósok, akik elfelejtették, hogy az apály után jön a dagály

Ami amúgy nem lenne gond. Ők viszont a vízpartra parkoltak.

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés