A kilencvenes évek közepén új utakat keresett a Lamborghini, és a jövő egyik lehetséges elképzelése volt a Raptor, ami végül nem került gyártásba. Az egyetlen példányban készült prototípus most eladóvá vált.

1996-ban a genfi autószalonon leplezte le a Lamborghini és a Zagato a legújabb tanulmányautóját. A futurisztikusnak szánt Raptor érdekessége, hogy teljes egészében számítógépes tervezéssel készült, így már nem volt szükség hagyományos agyagmodellekre, és a prototípus mindössze négy hónap alatt megszülethetett.

A 4,38 méter hosszú Raptor csővázas szerkezetre épült, mint a versenyautók, a karosszériája szénszálas anyagból van, a kerekek magnéziumból készültek, így 300 kilogrammal kevesebbet nyomott, mint a Lamborghini akkori sportautója, a Diablo.

Az érdekessége, hogy a szokásos ajtók helyett az egész középső részét szélvédőstül fel lehetett nyitni a beszálláshoz.

Az 5,7 literes, V12-es szívómotorja, a hatfokozatú kézi váltója és az összkerékhajtása is a sorozatgyártású Diablóból került át,

amivel a Raptor négy másodpercen belül gyorsult százra, a végsebessége 330 km/óra volt. A kipörgésgátlót és a blokkolásgátlót elhagyták belőle, amivel a prototípus vezetése értő kezeket kívánt.

A genfi szalonon sikert aratott, és a tesztek során is kiderült, mennyire jól kezelhető, a Raptor mégsem került gyártásba.

A Lamborghininél akkor már dolgoztak a Canto prototípusán, ami a Diablo utódja lett volna, nagyon hasonló stílusú dizájnnal, mint a Raptor, és nem akartak belső konkurenciát a készülő új modellnek.

1998-ban az Audi átvette a Lamborghinit, és nem voltak megelégedve a Canto stílusával, ráadásul a hűtésével is akadtak problémák.

Ferdinand Piëch javaslatára inkább még agresszívebbé tették a Diablót, ami a 6 literes motort is megkapta, és csak néhány évvel később jött ki a németek szerint is méltó utódnak tartott Murciélago.

A Raptor egyetlen példánya feledésbe merült, a prototípust 2000-ben árverezték el 360 ezer svájci frankért, ami mai árfolyamon több mint 100 millió forintot jelent. A második tulajdonosa most kínálja fel eladásra az RM Sotheby’s november végi aukcióján Abu-Dzabiban, ahol várhatóan ismét óriási összegért megy majd el.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés