1994-ben, tragikus körülmények között hagyta el a földi versenypályát.

Napra pontosan 25 éve, 1994. május 1-én vesztette életét a minden idők egyik legnagyobb F1-es versenyzője, a háromszoros világbajnok Ayrton Senna, miután 310 km/órás sebességgel a betonfalnak ütközött a Tamburello-kanyarban az imolai futam 7. körében.

A San Marinó-i Nagydíj úgy vonult be a történelemben, mint a sportág legsötétebb hétvégéje: az első baleset már a pénteki szabadedzésen megtörtént, de ekkor Rubens Barrichello még szerencsésnek bizonyult. A másnapi időmérőn a Roland Ratzenberger vesztette életét – irányíthatatlanná vált autójával a betonfalba csapódott –, a futamot pedig Ayrton Senna nem élte túl.

Senna gokarttal kezdte versenyzői pályafutását, majd 1983-ban megnyerte a brit F3-as bajnokságot. A következő évben a Toleman csapattal debütált az F1-ben, de 1985-ben a Lotus csapathoz szerződött, ahol három év alatt hat futamgyőzelmet szerzett. 1988-ban a korszak egyik legjobb versenyzőjének, Alain Prostnak lett a csapattársa a McLarennél, Senna pedig hosszú és heves küzdelem árán megnyerte a világbajnokságot, amelyet 1990-ben és 1991-ben sikerült megismételnie. Későbbi McLarenes idényeiben Senna futamokat nyert, és bár 1993-ban az egyéni világbajnokság esélyese volt, végül csak másodikként végzett Prost mögött, annak ellenére, hogy abban az időben már a Williams csapat dominált a sportágban. Az 1994-es idényre ő is a brit istálló versenyzője lett, de mindössze három futamon indult el a végzetes San Marinó-i Nagydíjig, amelyen erősen habozott:

(Forrás / fotó: Wikipedia / Ayrton Senna)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés