Stéphane Peterhansel rekordot rekordra halmozott, amikor idén is behúzta a Dakar-rali első helyét. Az elmúlt több mint három évtizedben 14-szer győzött már, három kontinensen, motorral és autóval is.

1988-ban indult először a Párizs-Dakar-ralin, és éppen harminc éve szerezte meg első győzelmét Yamahával a francia Stéphane Peterhansel, aki azóta minden futamot ott volt, és idén is megszerezte az első helyet. A motoron aratott hat győzelme után 2004-től még hétszer nyert autóval – Mitsubishivel, MINI-vel és Peugeot-val – az idei a nyolcadik.

Idén másodjára rendezték Szaúd-Arábiában a Dakar-ralit, ahol Peterhansel ismét a MINI-vel indult,

és sikeresen maga mögött tartotta a másik nagy esélyesnek számító toyotás Nászer el-Attiját, a 12 szakasz után végül 13 perc 51 másodperccel nyert előtte. A dobogó harmadik helyére a tavalyi győztes Carlos Sainz ért fel, szintén MINI-vel.

Az 55 éves Peterhansel ezzel minden eddigi rekordot megdöntött, ő az első versenyző, aki mindhárom kontinensen megnyerte a Dakar-ralit,

az egy kategóriában aratott nyolcadik győzelme felülmúlja Vlagyimir Csagin eddigi rekordját, aki hétszer nyert a kamionok között. A navigátora Edouard Boulanger volt, aki először ült csúcskategóriás autóban.

A kamionok közt a 2017-ben és 2019-ben második helyezett Dimitrij Szotnikov nyert, aki a tizennyolcadik győzelmét szerezte a Kamaznak.

Az orosz márka most is elsöprő győzelmet aratott, hiszen Anton Sibalov és Ajrat Margyejev révén a dobogó másik két helyét is megszerezte. A motorosok közt az argentin Kevin Benavides az első győzelmét húzta be a Hondájával.

Szalay Balázs 25 év után már a tizenötödik alkalommal indult a Dakaron, ezúttal is Opellel és Bunkoczi László navigálásával,

de már az első napon nagy hátrányba kerültek műszaki hiba miatt. Hiába szerelték az autót, tartalék alkatrész híján még az értékelésen kívül sem tudták folytatni. Szalay eddig kilencszer ért célba a Dakaron, idén ez nem sikerült nekik.

A kamionok közt Scaniával indult Fazekas Károly, Horn Albert és Csákány Péter, akiknek szintén fel kellett adniuk a küzdelmet már a második szakaszon, de az értékelésen kívül végül eljutottak a célig. A motorosok között két határon túli magyar versenyző is indult, a szatmári Gyenes Emánuel és a vajdasági Saghmeister Gábor is célba ért.

Az idei Dakaron összesen 310 jármű rajtolt el, közte 108 motor, 67 autó, 58 könnyű jármű, 42 teherautó, 26 veterán és 21 quad. A táv felénél már 68-an kiestek, és a teljes 7646 kilométeres táv végére, amiből 4767 kilométer volt mért szakasz, összesen 206-an értek célba.

(Képek: Red Bull, Opel Dakar Team, Fazekas Motorsport)

Ez is érdekelhet:

A Singer megalkotta a tökéletes terepjáró Porschét

Cayenne? Ugyan már! Csak ezzel mennénk a Dakarra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában