Audi Avus quattro

A kilencvenes éveket nagy dobással indította az Audi, a legendás berlini versenypályáról elnevezett Avus quattro formája is a harmincas évek Auto Union versenyautóit idézte.

A koncepció érdekessége, hogy a festetlen idomait kézzel formálták másfél milliméter vékonyságú alumíniumból,

ez a megoldás pár évvel később, 1994-ben gyártásba kerülő alumínium karosszériás A8-at vetítette előre.

Az Audi egy vadonatúj W12-es motorral képzelte el az Avus quattrót, de mivel az 1991-es bemutatására

még nem készültek el a motorjával, ezért fából és műanyagból építettek egy makettet.

A paramétereit ettől függetlenül megadták: a 6 literes W12-es 509 lóerős lett volna, ami három másodperces százra gyorsulást és 330 km/órás végsebességet tett volna lehetővé.

A 12 hengeres motor prototípusa csak a kilencvenes évek végén, az összeállításunk egy másik autójában mutatkozott be, sorozatgyártásba pedig 2001-ben került az Audi A8-ban. Az Avus quattro gyártásáról szó sem lehetett, pedig a városi legenda szerint akadt olyan tehetős érdeklődő, aki 12 millió dollárt fizetett volna érte, hogy építsenek neki egyet.

BMW Nazca M12

Szintén az 1991-es év nagy szenzációja volt a BMW Nazca M12, amit az Italdesign stúdió alapítója, Giorgetto Giugiaro akkor huszonhat éves fia tervezett. Fabriziót a Le Mans-i versenyautók ihlették, a több mint két méter széles, de csak alig 111 centiméter magas karosszéria

0,26-os légellenállási együtthatója kiváló értéknek számított akkoriban.

A BMW szuperautóját a 850i-ből származó 5 literes V12-es motorral szerelték,

aminek a 299 lóerős teljesítménye nem hangzik soknak, de a szénszálas anyagból készült karosszériájával a Nazca M12 csak 1100 kilogrammot nyomott. 1992-re Nazca C2 néven készült el a továbbfejlesztett változata, az Alpina által 350 lóerősre izmosított motorral, 311 km/órás végsebességgel.

1993-ban jött ki a Nazca harmadik változata, a C2 Spider, amit a monacói nagydíjon mutattak meg a közönségnek. A levehető üvegtetővel szerelt roadster motorja már a 850CSi-ből ismerős 5,6 literes V12-es volt, 380 lóerővel és hatfokozatú váltóval. A koncepciók hiába arattak sikert, a BMW az M1 után nem akart újabb középmotoros szuperautó gyártásába fogni.

Mercedes-Benz C 112

A szárnyas ajtójával a 300 SL-re utalt vissza, de nagyon is a kilencvenes évek szülötte volt az 1991-es frankfurti autószalonon leleplezett C 112. A koncepcióautónak nem csak a stílusát ihlették a Le Mans-i versenyautók, hanem tulajdonképpen

a Sauber-féle C11 utcai változatáról volt szó, a prototípusban a jövő technológiáit próbálta ki a Mercedes.

Az Active Body Control felfüggesztése például csak nyolc évvel később került sorozatgyártásba,

míg az aktív aerodinamika részét képező, légfékként használható hátsó szárnyat ennél is később kapta meg a Mercedes-Benz SLR McLaren. Az adaptív tempomattal és a hátsókerék-kormányzással a C 112 a korabeli csúcstechnikát képviselte.

A Mercedesnek akkor már készen volt a 6 literes V12-es motorja, amivel a prototípust is szerelték. A 408 lóerős motorral a C 112 alig 4,9 másodperc alatt gyorsult százra, a végsebessége elérte volna a 309 km/órát, de ezt sosem próbálták ki igazán. A Mercedes állítólag több száz megrendelést kapott, de úgy gondolta, nincs szüksége egy ilyen modellre a kínálatában.

Ford GT90

A kilencvenes években a Jaguar még a Fordé volt, ezért az XJ220-ból indultak ki az 1995-ben bemutatott GT90 építésénél. Az alumínium szerkezetre feszített szénszálas karosszéria volt az első, ami a New Edge dizájn alapján készült,

ez a stílus határozta meg a Ford következő évtizedét olyan modellekkel, mint a Ka és a Focus.

A Jaguar hathengerese helyett egy Lincoln motorjából építettek egy 6 literes V12-est, ami alapból 400 lóerős lett, de a turbóval 720 lóerőre növelték a teljesítményét. A GT90 ezzel a kor leggyorsabb szuperautói közé számított volna, de az elméletben

3,1 másodperces nulláról százra gyorsulását és 378 km/órás végsebességét sosem próbálták ki.

A kék bőrkárpittal bevont pilótafülkéje ma már divatjamúltnak számít, és a Ford nem is számolt a GT90 gyártásával. A legendás Le Mans-győztes GT40 témáját csak egy évtizeddel később vették elő a 2005-ben bemutatott GT-vel, aminek később még egy generációja épült, jelenleg az utolsó példányokat gyártják le éppen.

Volkswagen W12 Syncro

Az 1991-ben az Audi Avus quattro számára álmodott 12 hengeres motor a kilencvenes évek végére készült el. 1997-ben jelent meg a W12 Syncro, és a fantasztikus koncepcióautóval Ferdinand Piech azt igazolta, hogy

a Phaeton és a Touareg után a Volkswagennek a szupersportautók között is lehet keresnivalója.

Az Italdesign által tervezett W12 Syncro jóval több volt egy látványos formatanulmánynál,

a Volkswagen valóban azt a 12 hengeres motort tesztelte a prototípussal, amit a Phaeton és a Touareg mellett az Audi A8 és a Bentley Continental GT is megkapott. Az első példányt az 5,6 literes változatával szerelték, ami 420 lóerőre volt képes.

A következő évre elkészült a W12 Roadster is, azonos motorral, de hátsókerék-hajtással, 2001-ben pedig megjelent a W12 Nardò Coupé, aminek hatliteres motorja már 600 lóerős volt, ezzel a prototípus 3,5 másodperc alatt gyorsult százra és 357 km/óra volt a végsebessége.

A nevét adó olasz körpályán 24 órán át hajtották, 7740 kilométeren 322,891 km/órás átlagot futottak vele.

Ez is érdekelhet: