Csak magának nehezítené meg a helyzetét, legalábbis az egykori Forma–1-es pilóta szerint.

Egészen addig slágertéma lesz Lewis Hamilton Ferrarihoz való szerződése, amíg meg nem történik valamilyen hivatalos bejelentés valamelyik oldalról. Többen is úgy vélik, hogy nem lenne túl sok értelme a hatszoros világbajnokot egy autóba ültetni azzal a Charles Leclerc-rel, akivel hosszú távon számolnak Maranellóban, vagyis akire a jövőjét építi az olasz istálló.

Ehhez a táborhoz csatlakozott a jelenleg a Sky Sports szakértőjeként ténykedő egykori F1-es pilóta, Karun Chandhok is, aki szerint nem is fogják bevállalni ezt a kockázatot:

„(...) a Ferrari elkötelezte magát Leclerc mellett, egyértelműen vele képzelik el a jövőjüket. Miért akarnának egy vitás szezont két első számú versenyzővel?”

Chandhok szerint egyedül Hamiltonon múlik, hogy továbbra is a Mercedes gárdáját erősíti-e majd, és ő még Sebastian Vettel ferraris jövőjét sem írná le, de szerinte is bizonyítania kell a németnek a 2020-as szezon első harmadában.

Három pilóta közül kerül ki Vettel utódja?

Kettőt egészen biztosan kitalálsz, a harmadikon pedig meglepődsz.

(Forrás: gpafans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
2% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
17% 8-10 éve
43% +10 éve