Egymásnak esett a Forma–1 és a Formula E. Cicaharc ON.

A Formula E vezetője, Alejandro Agag úgy gondoja, a Forma–1 halálra van ítélve és a Forma E lesz az egyetlen versenyképes sorozat. Az indok pedig logikus: az autóipar technológiájának gyors fejlődése következtében a nagy autógyártók inkább a fejlődés útjára, azaz az elektromos autóversenyek irányába lépnének, mintsem egy elavulttá vált technológiára költsenek dollár százmilliókat.

Ez a tendencia már most is látszik: az Audi, a Jaguar, a Land Rover és a Renault már érdekelt, a közeljövőben pedig a BMW, a Mercedes és a Porschen is beszáll.

Na, ez a provokatív(?) kijelentés verte ki a biztosítékot az F1-elnök Chase Careynél, aki eléggé odapirított a feltörekvő rivális sorozatnak, igaz, kevésbé szakmailag:

„A Formula E egyáltalán nem konkurencia számomra. Bár egy olyan dolgot képviselnek, ami mindannyiunk számára fontos, a környezetvédelmet, de ettől eltekintve inkább egy utcai bulinak tűnnek a versenyeik, mintsem valódi sporteseménynek. (...) A királykategória a Forma–1, és az is marad.”

Hogy arcokat is tudj tenni a szájkarate mögé:

Ez a két jóember szájkaratézik: jobbra az F1-vezér Chase Carey, ballra pedig Formula E vezetője, Alejandro Agag

Amúgy az elektromos F1-autók nagyon nem csúnyák:

(Fotó: autobild.de)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Jövőbe mutat a Mazda elektromos szabadidő-autója, a CX-6e

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb munka az F1-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés