Érdekes színvilágot választott magának a Red Bull B-csapata a miami versenyhétvégére.

A „„bekékült”” Ferrari mellett a kisebbik Red Bull, a megszokhatatlan nevű Visa Cash App RB (VCARB) festése is megváltozott a hétvégi Miami Nagydíjra. Az autó igazi színkavalkád lett, hiszen az alap piros-kék-ezüst-fehér-piros mellett megjelenik a rózsaszíntől a narancssárgáig gyakorlatilag a szivárvány összes színe.

 

Eredetileg így néz ki az AlphaTauriból idénre Visa Cash App RB-vé átalakuló csapat autója. Nem lenne meglepő, ha a Toro Rosso ugrana be róla, színvilága ugyanis szinte egy az egyben a kései Toro Rossó-s időszakot idézi.

 

Az új, de szerencsére ideiglenes dizájn Car Chamelon, azaz autókaméleon néven fut, amivel az autón megjelenő színkavalkádra hivatkoznak. A festéssel a főszponzor előtt tiszteleg a csapat, amit egyébként a Visa egyik fém bankkártyája ihletett – szerintünk nem néz ki jól:

A fentebb már említett „„bekékült”” Ferrari pedig így néz ki:

Senki sem erre számított, amikor a Ferrari kék autót ígért a Miami Nagydíjra

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hatalmas csalódás lett a kéknek beharangozott Ferrari.

(Fotó: Getty Images, Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Teljesen eszement fizetést kínál Verstappennek a Mercedes

Még Lewis Hamilton brutális ferraris fizetésénél is több lehet Max Verstappen bére a Mercedesnél.

A Mercedes teljesen szétszedheti a Red Bullt 2025-re

Esélyes, hogy ez a Red Bull sikerének a végét is jelentené.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.