A készlet november 15-től lesz kapható.

A hír hallatán nem is értettük, hogy kerülhette el eddig a dán játékgyártó figyelmét a téma. És persze az is gyanús volt, hogy a közlemény szerint az „új ECTO–1 az eddigi legrészletesebb, LEGO kockákból megépíthető változat”. Szóval utánanéztünk, és kiderült, hogy az 1959-es Cadillac Miller-Meteor mentőautó bizony szerepelt már a LEGO kínálatában:

Na de ehhez a régi 508 darabos szetthez képest mennyivel durvább már az új, 2352 darabos cucc:

Az új ECTO-1 tologatásakor a kerekek mozgatásával beindul a tetőn elhelyezett szellemszimatoló gépezet. A forgatható kormánykerékkel könnyen irányíthatjuk a járművet, a kihúzható hátsó szellemlövész-ülés mellett pedig paranormális lényeket felismerő műszert is találunk a tetőcsomagtartóra rögzítve, hogy menet közben is lehetőségünk legyen a szellemvadászatra.

„Imádom a LEGO járműveket és a megtervezésükkel járó kihívásokat. Az a megtiszteltetés ért, hogy a LEGO James Bond Aston Martin DB5 modell után az ECTO–1-et is én alkothattam meg. Ez az eddigi legrészletesebb és legnagyobb verziója ennek az ikonikus járműnek, amely telis-tele van izgalmas kiegészítőkkel, nem beszélve a rejtett meglepetésekről. Alig várom, hogy az építők felfedezzék őket!” – mondja művéről Michael Psiaki, a Szellemirtók ECTO–1 tervezője.

A LEGO Szellemirtók ECTO–1 22,5 cm magas, 47 cm hosszú és 16,5 cm széles. A készlet a Sony Szellemirtók – Az örökség (Afterlife) című új filmje inspirálta. Arról is írunk majd a bemutató után jövő nyáron!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.