Az új szezon elindult, a rivalizálás folytatódik.

A Formula–1-ben bevett gyakorlat, hogy ha egy csapat sikeres, a riválisok azonnal megpróbálják elcsábítani a legjobb embereiket. A Red Bull ezt már jól ismeri, hiszen az utóbbi években több kulcsemberét is elvesztette. Most azonban a McLaren számít az egyik legnagyobb erőnek a mezőnyben, Andrea Stella csapatfőnök pedig elárulta, hogy a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is szívesen megszerezné az istálló szakembereit – mint mondja: „Igazából ez egy olyan helyzet, ami minket nem zavar minket. Szerintem teljesen természetes, hogy a csapatok egymástól próbálnak szakértelmet szerezni.”

Stella szerint viszont a McLaren nem csupán fizetéssel próbálja megtartani a tehetségeit, hanem azzal is, hogy olyan munkakörnyezetet teremt, ahonnan senki sem akar távozni. A csapat vezérigazgatója, Zak Brown szerint ez sikerült is:

„Évek óta hallani, hogy ellopják a szponzoraidat, elcsábítják a pilótáidat, elszipkázzák az alkalmazottaidat. De ez nem így van. Nem ellopják őket, hanem elveszíted őket. Ha valaki le tudja szedni a logónkat a pólónkról, az a mi hibánk, és legyen hozzá szerencséje.”

A McLarennél jó ideje nem történt változás a kulcspozíciókban, Brown szerint ez azért van, mert

„rengeteget dolgoztunk azon, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, ahol az emberek szívesen dolgoznak a McLarennél, (...) ahol nem kell szerződésekre támaszkodnunk ahhoz, hogy az emberek itt maradjanak”.

Nem csodálkoznánk, ha Brow kijelentései mögött egy kis gúny is rejlene a Red Bull irányába, ami egyáltalán nem lenne meglepő, Brown ugyanis már tavaly is szurkálódott riválisával, amikor arról beszélt, hogy az osztrák istálló csapatának tagjai sűrűn küldözgetik az önéletrajzaikat más csapatoknak.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Red Bull elmondta, miben sokkal jobb a McLaren a Red Bullnál

És ez egyben az a terület, ahol a Red Bullnak mindenképp fejlődnie kell.

„Verstappennek esélye sincs a világbajnoki címre 2025-ben”

Max Verstappen uralma idén tényleg véget ér?

A Red Bull szerint nem a kieső pilótájuk hibája volt kínos, hanem a reakciója

Helmut Markónak sikerült belerúgnia egy kicsit az összetört pilótájába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés