Legalábbis szerintünk elég egyértelműnek tűnik, hogy miért tette.

A Mercedes egy egészen zseniális újítással állt elő a barcelonai teszteken, Lewis Hamilton ugyanis – a DAS elnevezésű rendszer révén – autójának kormányát előre és hátra mozogatva tudta állítani az első kerekek állását, amivel pedig az autó dőlésszögét és a légellenállás mértékét tudta módosítani:

A csapatok zúgolódtak az innováció miatt és az FIA-hoz fordultak, a szövetség azonban szabályosnak nyilvánította az újítást, ugyanakkor jelezte, hogy 2021-től tiltja a használatát. Ezek után a mezőnyből többen is elgondolkoztak egy hasonló rendszer kidolgozásán.

Kiderült, miért szabályos a Mercedes orbitális trükközése

Ez a zseniális innováció jövőre már nem lesz megengedett.

Mivel viszont a koronavírus-járvány miatt az F1 valaha volt legnagyobb átalakulását hozó 2021-es szabályváltoztatást elcsúsztatták 2022-ig (sőt, úgy fest, hogy 2023-ig), így a Mercedesnek – és akár a többi csapatnak is – lehetősége lenne akár a következő idényben is használni a trükkös kormányműrendszert.

Most ugye teljesen megállt az élet az F1-ben (is), ami gazdasági szempontból éppen olyan necces a sportágnak és az abban részt vevőknek, mint bármelyik országnak (és állampolgárainak) úgy alapból így járvány idején.

A Mercedes pedig itt tett egy hatalmas gesztust, ugyanis – több mint valószínű azért, hogy a csapatok ne kezdjenek őrült összegeket felemésztő fejlesztésekbe –, beleegyezett abba, hogy betiltsák a DAS-t.

A Mercedesnek ki kellene szállnia az F1-ből Ecclestone szerint

És ezzel még a riválisoknak is odaszúrhatna.

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés