Úgy tűnik, Lewis Hamilton távozása esetén sem esne kétségbe a Mercedes.

Az immár hatszoros világbajnok Hamiltonnak még egy évre van szerződése a Mercedesszel. Bár Toto Wolff csapatfőnök hosszabbítana a brittel a 2020 utáni időszakra, szerinte azonban közel sem biztos, hogy az meg is fog történni:

„Reményeink szerint miénk lesz a két legerősebb pilóta. Természetesen Lewis megtartása a prioritás, de ha ő körül szeretne nézni a piacon, akkor nekünk is azt kell tennünk. Rajta kívül is vannak még remek pilóták.”

Persze arról is kérdezték a csapatfőnököt, hogy lát-e esélyt arra, hogy Hamilton egyszer a Ferrari versenyzője legyen:

„Teljesen természetes, hogy a pilóták a Ferrariról álmodoznak, hiszen ez a legfontosabb márka a Forma–1-ben.”

Wolff szerint azonban Hamilton inkább győzelmekre vágyik, mint arra, hogy mindenáron Maranellóba igazoljon, és úgy érzi, versenyzőjét egyértelműen a Mercedeshez húzza a szíve.

Hamilton elmondta, mi gátolja abban, hogy a Ferrarihoz szerződjön

Most éppen ott tart a dolog, hogy emiatt (soha) nem hagyná el a Mercedest.

(Forrás: planetf1.com, Sky Italia, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés