Úgy tűnik, saját motorokat fognak gyártani.

A Red Bull Forma-1-es jövője úgy tűnik, biztonságban van, ugyanis a világbajnok csapat talált megoldást a problémáira. A Red Bull és a Renault viszonya egyre mérgesebb lett 2015 folyamán, így az osztrákok úgy döntöttek év közepén, inkább felbontják a jövő évi szerződésüket a franciákkal, abban a reményben, hogy tudnak jobbat találni.

Sem a Mercedes, sem pedig a Ferrari nem volt hajlandó adni nekik motorokat, a Red Bull szerint azért, mert a riválisok félnek tőlük. A McLaren is valószínűleg ezért tiltotta meg a Hondának, hogy segítsenek a Red Bullon, pedig egyébként a japán gyártó szívesen szállított volna nekik is.

A pletykák szerint azonban megoldódott a csapat helyzete, ugyanis az energiaital-gyártó belekezd a saját motorjának a fejlesztésébe, aminek az alapja a most használt Renault lesz. A Renault már gyártott egy jobb motort az orosz versenyhétvégére, amit a Red Bull Amerikában és Mexikóban is használt. Az a motor a Red Bull saját szakembere, Mario Illien segítségével készült, így a Red Bull úgy gondolja, egyedül is tudnak majd fejleszteni.

A Renault 2015 végéig fogja nekik szállítani a motorokat, és 2016-tól a Red Bull már a saját fejlesztésű energiaforrását használja, Renault-alapokkal, de saját energia-visszacsatoló rendszerrel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.