Most már semmi kétség nem lehet az üzlet sikerességében.

Belső források szerint a Renault már meg is kezdte a Lotus csapat árszervezését. A hírt a csapatfőnök-helyettes Federico Gastaldi szivárogtatta ki, miután már szeptember óta mennek a pletykák, hogy a Lotusnak ennyi volt ez az év. Gastaldi azt is elmondta, hogy azért ennyire lassú a folyamat, mert a Renault egy hatalmas gyártó, és sok időt igényel minden dolog átbeszélése és megszervezése, de nagyon elégedettek.

„Nekünk nagyon pozitív előrelépést jelent, hogy a Red Bull megint velünk van. Ha eddig még nem mondtam elégszer, ők egy gigantikus nagy márka. Teljesen normális, hogy lassabban haladnak a dolgok, mint más cégek esetében lenne. Megvannak a saját procedúráik, és nem táncolhatunk gyorsabban, mint ahogyan a zene szól, de ők is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet kelljen várnunk.”

„Biztos vagyok benne, hogy időre elkészülünk. Dolgozunk folyamatosan és ők is dolgoznak. Volt már rá példa, hogy felvásároltak egy csapatot, nem ez az első eset. Szingapúrban kezdtünk dolgozni a technikai egységgel, azóta Enstone-ban vannak a marketingesekkel együtt. Pozitívak vagyunk.”

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
32% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
68% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.