Egy áramvonalas, szárnyas ajtós prototípus formáját védette le a Volkswagen, a szélvédő nélküli önvezető autó pedig valamelyik jövő évi autókiállítás sztárja lehet.

Szinte önvezető, teljesen elektromos és fantasztikusan néz ki: ezzel a recepttel hódította meg a világot a Tesla, és egyre több autógyártó követi a példáját. Az egyik első a Mercedes-Benz volt, a tavaly bemutatott IAA Concept menet közben megnyúló cseppformáján még most is ámulunk, és valami nagyon hasonlóval készül a Volkswagen is.

Legalábbis ha valóra váltják azokat a tervrajzokat, amelyeket egy szabadalmi hivatalba adtak be, hogy levédessék a formát. A limuzin a Volkswagennél is rendkívül áramvonalas, olyannyira, hogy nincs is szélvédője, ami azt jelzi, hogy teljesen önvezető lesz a szárnyas ajtós tanulmányautó. A hajtásról pedig természetesen elektromotorok gondoskodnak majd.

Hátulról a Bugatti Chiront is bele lehet látni, ami már félsiker

Hogy mi sül ki ebből a koncepcióból, most még nem tudjuk, hiszen nem minden levédetett forma jut el a megvalósításig. De az idén ősszel leleplezett, teljesen elektromos modellcsaládot útjára indító I.D. Concept után logikus lépés lenne egy még nagyobb, még erősebb elektromos limuzin bemutatása, amivel sikerrel pályázhatnának a Tesla Model S vevőire.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
47% Szerencsére nem.