Négyszeresen túllépte a megengedett sebességet, egy biciklis rendőr érte utol.

A közúti forgalom rendjét már a 19. században szabályokba foglalták, ezt többek között onnan is lehet tudni, hogy 128 évvel ezelőtt, egészen pontosan 1896. január 28-án kapták el a világ első gyorshajtóját, Walter Arnoldot, akit 8 mérföld/órás, azaz 13 km/órás sebességnél kapcsolt le az őt nyolc kilométeren keresztül kerékpárral üldöző rendőr az angliai Paddock Woodban – emberünket egyszerre négyrendbeli törvénysértésért is megbüntették:

  • ló nélküli mozdony közúton való használatáért,
  • háromnál kevesebb személy által üzemeltetett mozdony használatáért,
  • amiért nem tüntette fel egyértelműen a nevét és címét a mozdonyon, illetve
  • a sebességhatár be nem tartásáért – a korabeli törvények értelmében maximum 2 mérföld/óra, azaz 3,2 km/órás sebességgel haladhatott a jármű (nagyjából ilyen tempóval sétálunk), és csak abban az esetben mehetett ennél gyorsabban, ha előtte egy piros zászlót lengető ember szaladt.

Walter Arnoldnak két nappal az eset után, január 30-án volt jelenése a bíróságon, ahol mind a négy vádpontban bűnösnek találták. Összesen 47 font pénzbírságot kapott (ez mai árfolyamon olyan 260 fontnak, azaz olyan 120 ezer forint körül összegnek felelne meg), ám ebből csak 10 shillinget, azaz fél fontot tett ki a gyorshajtás.

A decimalizálás* előtt a font sok alegységre volt osztható, közülük az alapvetően kulcsfontosságú a shilling és a penny (pence) volt. 1 font 20 shillinget ért, míg 1 shilling 12 pennyt, tehát 1 font 240 pennyt tett ki.

* Egy valutarendszer (vagy a súlyok és mértékek) átváltása 10-es hatványokkal összefüggő mértékegységekre.

Walter Arnoldot egyébként egy német gyártmányú, 1896-os gyártású Benz Motorwagennel kapcsolták le, amihez ő az átlagembernél sokkal könnyebben hozzájuthatott, mivel az Egyesült Királyság egyik első autókereskedésének tulajdonosaként Németországból importált klasszikus Benz-autókat értékesített (ez a Mercedes-Benz elődje), vagyis ha úgy nézzük, ez a büntetés akár egy jó kis reklámmal is felért.

Még 1896-ban 14 mérföld/órára (∼22 km/óra) emelték a sebességhatárt Angliában, valamint az új szabályok értelmében már a piros zászlót lengető kocsikísérőtől is eltekintettek – a képen pont ezt ünneplik az egybegyűltek.

(Forrás: Guinnessworldrecords.com, Hotcars.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés