Bájos kisautó és egy mérges sportkocsi szerelemgyereke a Fiat 500 Abarth-változatainak csúcsmodellje, amely ugyan messze nem hibátlan, de alkalmazza az autóipar egyik gonosz trükkjét.
Soha nem éreztem magam ennyire Gullivernek egy új autóban. Az ülés oldaltámaszai nem mellettem, hanem a fenekem alatt vannak, biztosan zavarnának, ha nem az foglalna le, hogy a fejem hozzáér a tetőhöz, a látómezőm felét pedig kitakarja a szemmagasságban lévő visszapillantó-tükör. Bár a napfénytető okolható jó néhány centi fejtér eltűnéséért, van előnye is: ha jobbra, az üveg alá hajtom a fejem, akkor elférek, bár akkor még kevésbé látok ki a tükörtől. Megoldás lehet még, hogy görnyedek, de inkább az ideálisnál hátrébb tolom az ülést, és jobban megdöntöm a támláját: ugyan a pedálokat és a kormányt sem érem el rendesen, de nem érzem úgy, hogy a koponyám tartja a tetőt.
Elég ciki így kezdeni egy különleges, nagyon szerethető autó tesztjét, de nem cikibb, mint egy különleges, nagyon szerethető autóba túl magasra szerelni a sportülést, alacsonyabbra állítási lehetőség nélkül. Én viszont – bizonyos szempontból – szerencsésebb helyzetben vagyok a tulajdonosoknál: most még friss az élmény, de néhány hét, és nem a szűk helyre fogok emlékezni.
Hanem arra, hogy többszörös teljesítményű, presztízsű és árú autókkal sem szoktam ilyen zajt kelteni. Más az orgánum és a karakter, de a Maserati Ghibli ugrik be olyan autóként, ahol a hang nem kiegészíti az összképet, hanem meghatározza.
Az Abarth 595 Competizione azonban teljesen mást hatást kelt, amikor nem sokkal a hangélmény után feltűnik a horizonton. Elsőre talán megmosolyogtató, hogy egy ennyire kicsi autóból jön ki ennyire mérges hang, de ahogy közeledik, kezd nyilvánvalóvá válni, ez nem egy házilag zajongóbbra barkácsolt Fiat 500-as.
Szinte a teljes első lökhárítót felemészti a légbeömlő, a sarkainál is van egy-egy rés, a skorpiós embléma alatt is, a küszöbök toldatot kaptak, a far pedig diffúzort és négy kipufogóvéget. A könnyűfém felni küllői közül Brembo féknyergek piroslanak, és ehhez az egészhez jön még a kétszínű fényezés, amitől még vadabb és stílusosabb is lesz a vad és stílusos kiskocsi.
De mi is ez valójában? Alapvetően egy Fiat 500-as, ezt el sem lehetne titkolni, az Abarth viszont önálló márka, a Fiat házi tuningmodelljeit jelöli. Az 500-asokból több Abarth kivitel is létezik, Abarth 595, Abarth 595 Pista, Abarth Turismo és Abarth 595 Competizione a sor (a Yamahával és a Rivával közös, limitált modelleken kívül), a tesztautó tehát a csúcsváltozat, 1,4 literes turbómotorral,
180 lóerővel, 6,7 másodperces gyorsulással, és 5,9 kg/lóerő aránnyal.
Ez hatékonyan tudja feledtetni az egyébként gyönyörű formájú, karbonvázas sportülés magaslatán nyomorgást. Főleg, hogy a teljesítményt sikerült úgy az útra vinni, hogy a hajtás nem akarja kicsavarni a kezünkből az üléssel ellentétben túl nagynak érződő kormányt, a Koni lengéscsillapítókkal szerelt futómű imádja az utat, egy pillanatra sem távolodik el tőle, arcunkon pedig úgy húzódik szét a mosoly, ahogyan háromezres fordulattól egyre többet érzünk a Garrett turbófeltöltő működéséből.
Valószínűleg lehet a kis Abarthtal normálisan is közlekedni, ez akkor derül majd ki bizonyosan, amikor emberek helyett szenvtelen mesterséges intelligencia vezeti majd. Amíg mi, esendő emberek tekerjük a kormányt, kezeljük a pedálokat és a csak ötfokozatú, átlagos kézi váltót, addig indokolatlan váltásokkal, gázadásokkal, kormányrángatásokkal és kemény fékezésekkel színesítjük majd az A-ból B-be vezető utat.
Már csak azért is okosabb így autózni az Abarthtal, mert akkor nem tűnik fel, hogy az alapáron 7,5 millió forintos kocsiban az ergonómián és a helykínálaton kívül is akadnak gondok. A fém váltógombhoz évszaktól függően odafagy vagy odaég a tenyerünk, méltatlanul kopognak a műanyagok – talán ezt hivatott kompenzálni a főműszer árnyékolójának alcantara-borítása –, a Record Monza nevű kipufogó hangja pedig egy idő után nemcsak a környezetnek sok, hanem autópályán nekünk is.
Az Abarth azonban beveti a legaljasabb autóipari trükköt: mérhetetlenül szerethető.
Ha negyedennyire lenne élvezetes, akkor is imádnánk, akkor is boldogan szállnánk be, boldogan gurulnánk vele, és boldogan néznénk vissza rá, miután kiszálltunk.
De hibák ide vagy oda, az 595 Competizionében sportautós élményeket szerezhetünk, miközben mérete miatt a sebességérzet a valósnál is nagyobb. Azt a rohadt ülést meg biztosan lejjebbre lehet barkácsolni valahogy, szóval nagyon kéne.
Ez is érdekelhet:
Amikor az Opelben V8, a Citroënben Maserati-blokk volt - Tömeggyártók luxuspróbálkozásai - Roadster
A nagy, drága, elegáns kocsik különleges mágnesek: nemcsak az emberek jó részét vonzzák, hanem az autógyártókat is. Ahogyan azonban nincs mindenkinek szüksége és/vagy lehetősége venni egy ilyen autót, úgy a gyártók közül sem kell mindenkinek ilyen típus fejlesztésébe fognia. Ettől még időről időre előfordul, hogy tömeggyártók is igyekeznek belekóstolni a prémiumvilágba, legtöbbször sokkal kevesebb, mint valamivel több sikerrel.
(Fotó: Tóth István)