Alexander Albon örülhet, hogy a szabályok a naptári évre vonatkoznak.

A Forma–1-ben 2014 óta van érvényben a büntetőpontrendszer, aminek lényege, hogy a versenyzők büntetőponto(ka)t kapnak a különböző szabályszegésekért, aki pedig tizenkét hónapon belül 12 ilyen egységet összegyűjt, azt automatikusan eltiltják egy versenytől, ugyanakkor tizenkét hónap után nullázódnak a pontok.

A Williams pilótája, Alexander Albon hat pontnál jár jelenleg, helyzete ugyanakkor érdekes, ugyanis az előző idényben nem volt F1-es ülése (a Red Bull csak teszt- és tartalékpilótaként számított rá). Vagyis a brit-thaiföldi kihagyta a 2021-es szezont, ugyanakkor az azt megelőző idény ezen részében már hetet is begyűjtött, így ha az FIA nem venné figyelembe a kihagyást, akkor a hétvégi Francia Nagydíjon nem indulhatna Albon.

Valószínűleg a 26 éves pilóta azért nem bánja, hogy rajhoz állhat a franciaországi Paul Ricardon, ugyanakkor azt is elmondta, hogy az idén kapott büntetőpontjaival nem ért egyet, szerinte egytől egyig jogtalanul szankcionálták.

„Biztos vagyok benne, hogy a következő pilótaeligazításon beszélünk majd erről. (...) Úgy érzem, az FIA még csak most találja ki, hogy mit akar a pilótáktól, de amíg nem tudja, mihez kezdjen velük, addig marad ez a következetlenség.”

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vettel oda igazolhat, ahonnan az utódja érkezhet

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel állítólag elégedetlen az Aston Martinnal.

Alonso éles kritikája: Túl unalmas a Forma–1

Fernando Alonso nincs lenyűgözve a Forma–1 új korszakától.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.