A Stelvio volt az Alfa Romeo első szabadidő-terepjárója, és máris megérkezett a következő. A genfi autószalonon leleplezett Tonale egyelőre csak tanulmányautó, de gyönyörű formája jól mutatja, mivel készül az olasz márka.

Újabb modellel bővíti a kínálatát az Alfa Romeo, legalábbis erre utal, hogy a genfi autószalonon Tonale néven egy kompakt szabadidő-autó tanulmányát mutatták be. A gyártásáról még nem esett szó, de nem nehéz kitalálni, hogy az újdonság a 2010 óta kínált Giulietta helyére léphet, a divatnak megfelelően crossover formában.

A Stelvio után a Tonale nevét is egy alpesi hágó adta,

de ennél többet alig tudunk róla. A karosszéria formáját mindenesetre nagyon eltalálták, a gyáriak szerint a külseje tele van utalással a múlt neves típusaira. A pajzs alakú hűtőmaszk és a telefontárcsa mintájú könnyűfém kerekek megvannak rajta, a hármas osztású fényszórók és hátsó lámpák az SZ kupé és a Brera stílusát idézik.

A belső térben is a hagyományokat ötvözi a modern berendezésekkel az Alfa Romeo.

A karcsú kormánykerék és a letisztult műszerfal nagyon olaszos, és a technika teljesen naprakész. A volán mögött 12,3 colos színes képernyő vetíti a műszereket, középen 10,25 colos multimédiás képernyőt találunk, és még a szellőzőnyílások közepébe is apró kijelzők kerültek.

A műszaki tartalmáról csak annyit árult el az Alfa Romeo, hogy konnektorról tölthető hibrid hajtást képzeltek el a Tonale számára.

A DNA kapcsolóval ezúttal is háromféle üzemmód választható: a Dual Mode mindent bevet a nagyobb teljesítmény érdekében, a Normal a hétköznapi mód, az Advanced E pedig a tisztán elektromos hajtásra kapcsol.

Ez is érdekelhet:

Matt szürkében még jobban megkívánod az Alfa Romeo Giuliát

Nürburgring különkiadás készült az 510 lóerős modellből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés