A spanyol szerint, ha nem panaszkodna ennyit a motorokra, akkor nem javulnának.

Fernando Alonso szerint a kemény kritikái a Honda motorokra azt eredményezte, hogy a csapata és a motorgyártó még sürgetőbbnek érzi a problémát, miszerint sehol sincsenek a mezőnyben.

Bizonyára mindenkinek megvan az a momemtum az idényről, amikor a Japán Nagydíjon, a Honda hazai futamán Alonso élő rádióadásban szólja le a Hondát, miszerint egy GP2-es motor is jobban menne az autójában. A spanyol szerint azonban ezzel nincs semmi baj, a kritikából fog a legjobban tanulni az ember.

„A dolgok, amiket meg kell ahhoz tennünk, hogy jövőre versenyképesek legyünk, extrémek” – nyilatkozta a McLaren pilótája a BBC-nek. „A nagy problémákra nagy megoldást kell kitalálnod, és szerintem ebben segített a panaszkodásom.”

„Egyébként meg nagyon sok olyan üzenetet nem közöltek le, amikor a rádióban dicsérem a csapatom, és éppen hálás vagyok a munkájukért. Néha előfordult, hogy állandóan motort kell cserélnünk, máskor pedig pontokat szerzünk. Nagyon sok pozitív üzenetet nem sugároznak.”

Alonso, és a csapattársa, Jenson Button összesen 27 pontot tudtak szerezni a McLarennek 2015-ben, és mindkettejük a McLarennél fogja folytatni jövőre is, de Alonso bevallotta, hogy a kocsi gyenge teljesítménye kicsit elvette a kedvét és a motivációját.

„Austinban az egyik legjobb futamomat teljesítettem, az első húsz esős körből 8-9 alkalommal voltam gyorsabb, mint Lewis Hamilton, aki amúgy vezette a futamot. De nem tudtam sajnos ezt a teljesítményt végigvinni az évben. Néha azért, meg ki kellett állnom, néha azért, mert valami elromlott és hátráltatta a versenyem. Néha gyorsak vagyunk a kanyarokban, és lassúak az egyenesekben, de bízom benne, hogy jövőre ez megváltozik.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés